#foci



Arsavin visszakerülhet a Zenitbe

Sajtóértesülés szerint az Arsenal 16,5 millió euróért kész eladni Andrej Arsavint korábbi klubjának, az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenitnek.




Messi újabb díjat kapott

Lionel Messit, a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt címvédő FC Barcelona labdarúgócsapatának támadóját választották az Év sportolójának Argentínában.



Gera: "Mindig Isten segítségét kérem"

Sikeres operációja után elhagyta a mankókat és elkezdte a rehabilitációt Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója, aki november végén a bal térdében külső szalagszakadást szenvedett, és ebben a szezonban már nem léphet pályára.





„Egy magyar focista nem sokat gondolkodik egy ilyen ajánlaton”

Megyeri Balázs 2010 nyarán igazolt a Fradiból Görögországba, az idén pedig a Bajnokok Ligája csoportkörök végére első számú kapus lett az Olimpiakosznál. A hírek szerint klubja új szerződést akar vele kötni, és más csapatok is érdeklődnek. Hogyan lett első számú kapus? Mit élt át a drámai utolsó BL-csoportkörben? A játékost a helytállásról, menedzserét, Hrutka Jánost pedig a háttérben zajló részletekről kérdeztük.






Ki lehet a Barcelona és a Real Madrid kihívója?

Meggyengült volna a Bajnokok Ligája? A nagy focicsapatok eddig szinte kisajátították a legrangosabb európai klubversengést, idén azonban több meglepetés is született a csoportkörökben. Végső esélyesnek kikiáltott csapatok véreztek el, kicsik jutottak tovább, így már nem csak a nagy futballországoké a BL. Mit hoz a nyolcaddöntő? A hvg.hu elemzésének második része.



Változásnak indult a Bajnokok Ligája és az európai futball

A 2011/2012-es Bajnokok Ligája eddig több olyan meglepetéssel is szolgált, melyekből általában csak eggyel-eggyel szokott szezononként. Nagycsapatok véreztek el már a csoportban, kiscsapatok jutottak tovább, és már nem csak a nagy futballországok klubjai uralják az idei kiírást. Mit hoz a nyolcaddöntő? A hvg.hu elemzésének első része.


Juhász: Pár év múlva mindenki megköveti majd Dzsudzsákot

Juhász Roland és csapata, a belga Anderlecht hibátlanul abszolválta az Európa Liga csoportját, a legjobb 32 között pedig a holland AZ Alkmaar csapatát kapta. A csapatában és a válogatottban is alapembernek számító magyar védővel az idei EL-sorozatról, az emlékezetes párharcokról, a jó védő legfontosabb tulajdonságáról, a Rangers érdeklődéséről, az NB I-ről és a címeres mezről beszélgettünk.