Az esőtől felázott, mély talajú pályán óvatosan kezdtek a csapatok. A félidő közepén egymás után alakította ki helyzeteit a Haladás, ám egy egyéni akciót követően, mégis a Videoton szerzett vezetést. Szünet után a Videoton újabb gólt szerzett, eldőlni látszott a találkozó, ám rövidesen Radó is betalált, így újra nyílttá vált az összecsapás. A Haladás ment előre és a hajrában sikerült is egyenlítenie. A hátralévő tíz percben mindkét csapat a győzelemért hajtott, ám újabb gól már nem született.
Kétgólos előnyt adott le a címvédő Videoton
A címvédő Videoton 2-2-es döntetlent játszott a Haladás Sopron Bank vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján. A szombathelyiek legutóbb tavaly novemberben szenvedtek vereséget a pontvadászatban.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.