Meghalt Pelé, a Fekete Gyöngyszem
82 éves korában legyőzte a rák a foci brazil királyát. Halálhírét ügynöke, Joe Fraga is megerősítette.
82 éves korában legyőzte a rák a foci brazil királyát. Halálhírét ügynöke, Joe Fraga is megerősítette.
Senki nem kérdezte, hogy akarnak-e 400 ezer forint értékben focilabdákat, kiskapukat, dekázást tanító oktatólabdát és az óvónőknek szóló edzésleírást egy szegény település óvodájában; sőt az intézmény állítólag nem is pályázott a sportkellékekre, egy állami program keretében mégis megérkeztek a túlárazottnak tűnő eszközök. Holott, írja az egyik óvodapedagógus, másra jobban lett volna szükségük.
hvg.hu
A portugál sztár évente nagyjából 173 millió fontot (több mint 78,7 milliárd forintot) fog keresni a rijádi csapatnál.
hvg.hu
Kalvin Phillips szezonja eddig csalódás: sokat volt sérült, most pedig a súlya miatt nem játszhat.
hvg.hu
A FIFA és az UEFA négy nappal az orosz invázió kezdete után döntött az orosz csapatok és a válogatott felfüggesztéséről. Visszaengedésről szó sincs, az oroszok pedig elkezdtek lehetőségek után kutatni.
MTI
A világ labdarúgásának utolsó másfél évtizedét alapvetően Lionel Messi és Cristiano Ronaldo versengése határozta meg. Számukra a katari lehetett az utolsó világbajnokság, amit Messi trófeával zárt, Ronaldo pedig sírva hagyott ott.
Nagy Gábor
Egy életre megtanulják, hogy legyenek óvatosabbak a kábelekkel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Szaúd-Arábiában folytatja pályafutását Cristiano Ronaldo. A Gazzetta.it azt írja, hogy a portugál sztár egy rijádi klub ajánlatát fogadhatja el.
hvg.hu
Saját magával készített interjút olvashat Orbán Viktor, ha megnézi a kedvenc újságját.
hvg.hu
Vb-lázban Franciaország és Argentína, a délutáni döntőre készül mindkét ország.
hvg.hu
Betegség miatt több kulcsjátékosa sem edzett a világbajnoki címvédőnek.
MTI
Korábban csak három világbajnokság volt gólgazdagabb, mint a katari.
Azok, akik legalább 5 válogatott meccsen szerepeltek és elérték a nyugdíjkorhatárt, mérlegelés nélkül bekerülnek a programba.
hvg.hu
Marokkó remek szereplése a katari világbajnokság legnagyobb meglepetése, még akkor is, ha a franciákon már nem tudtak túljutni. A címvédő jutott a döntőbe, és játszik majd Argentínával.
hvg.hu
A világbajnokság egyik legerősebb támadópotenciállal rendelkező együttese, a címvédő francia válogatott az eddig a leghatékonyabb védekezést bemutató meglepetéscsapattal, a Marokkó együttesével mérkőzik szerdán 20 órától al-Horban. Mit gondol, melyikük lép tovább a döntőbe?
MTI
A katari focivébé első elődöntőjében Argentína válogatottja 3-0-ra simán legyőzte Horvátországot. Hogy ki lesz az ellenfele a fináléban, az a szerdai Franciaország-Marokkó meccsen dől el.
hvg.hu
A katari világbajnokságon részt vevő labdarúgók csaknem háromnegyede európai klubokban játszik, amelyekért egyre magasabb árat kínálnak az érdeklődő vevők.
Nagy Gábor
A belga támadó 126 meccs után mondott búcsút a válogatottól.
hvg.hu