Annyiszor rongálták már meg Ibrahimovic malmői szobrát, hogy inkább máshová viszik
A három méter magas, közel 17 millió forintból készült szobrot januárban le is döntötték.
A három méter magas, közel 17 millió forintból készült szobrot januárban le is döntötték.
A Szlavia Szófia játékosai karanténba kerültek, állítólag nem érintkeztek senkivel.
A maszkok értéke 7,5 millió forint.
Zárt kapuk mögött folytatódhat a német labdarúgó-bajnokság küzdelmei.
Ennél is nagyobb veszteség várható a KPMG szerint, ha a bajnokságok nem folytatódhatnak.
A magyar válogatott labdarúgó állítja, szabadságra érkezett haza, mert az Egyesült Arab Emírségekben is leállt a bajnokság a vírus miatt.
Látszik, hogy a NER szívügye a sport: stadionépítésekben és világesemények rendezésében nagyot ment Magyarország az elmúlt tíz évben – ezt mutattuk be az Orbán-kormányok és a sport kapcsolatát elemző írásunk első részében. Ezúttal azt nézzük át, hogyan lett minderre pénz, és milyen eredményeket sikerült elérni.
A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását – derül ki a Magyar Közlönyből.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének cége évi ötmilliót kap.
A tervek szerint az összes első osztályú focicsapatot Antalyába költöztetnék két hónapra.
A csökkentés akár 70 százalék is lehet. Ellene a focista már semmit nem tehet.
Az olasz másodosztályban szereplő Pescara játékosai különleges fölsőben feszítenek majd a következő szezonban.
A Budapest Honvéd focicsapatnak hamarosan elkészül az új otthona, a beruházásra most több mint egymilliárd forint többlettámogatást adott a kormány.
2015 óta minden évben bejut két magyar csapat a nemzetközi kupák csoportkörébe, évente egy még a tavaszt is megéri, 2020-ra az NB I-ben átlagosan 8 ezer néző előtt játszanak, a válogatott Európa húsz legjobbja között van, a magyar foci valamikor 2018 és 2020 között piaci alapon önellátó lett közpénz nélkül – legalábbis ez volna a helyzet, ha bejött volna, amit Csányi Sándor ígért, amikor először MLSZ-elnöknek választották. A Magyar Labdarúgó Szövetség régi-új elnöke ma újabb öt évre kapott bizalmat.
Üresen kongó stadionok, magányos gólöröm, társadalmi távolságtartás. Újraindult a Bundesliga.
A Magyar Labdarúgó-szövetség besegít a focicsapatoknak a koronavírus-tesztelés költségeinek előteremtésébe.
A férfi NB I-et és a Magyar Kupát végigjátsszák, a női NB I-et lerövidítve fogják befejezni, a többi osztályban végeredményt hirdetnek most.
Az olasz labdarúgó-bajnokság mielőbbi folytatását sürgette a tabella második helyén álló Lazio elnöke. Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a Rai 3 tévécsatornának adott interjújában.
Az MLSZ régi-új elnöke szerint az NB I.-es fizetések nem állnak arányban a teljesítménnyel.