#fóliázás
Reagált az Alexandra: Nem küldtünk, és nem is szoktunk kiküldeni gyerekeket a könyvesboltból
A kiadócsoport válaszolt Hadházy Ákos posztjára.
hvg.hu
Hodász András a könyvfóliázásról: "A konzervatív szülők inkább meleg, vagy inkább halott gyereket szeretnének?"
Véleménycikkében többek között azt fejtegeti, miért káros a fóliázás pont arra a korosztályra nézve, akiket "megvédene" a kormány. Szerinte a fóliázás hungarikum.
hvg.hu
Ezt a könyvet nem fóliázni kéne, inkább kötelezővé tenni
Az egész világon őrülten népszerű Heartstopper című képregénysorozat, ami miatt nálunk 12 millió forintra büntettek egy könyvesboltot, valójában a valaha készült legjobb segédanyag lehet minden szülőnek és kamasznak, és nemhogy nem pornográf, de már-már túlzottan is kerüli az obszcenitást. Elolvastuk az eddig megjelent négy kötetet.
A TikTok-generáció egyik legfontosabb könyve lett az itthon céltáblára került Heartstopper
A fiatalok körében nagyon népszerű könyvsorozat, amelyre itthon sikerült rásütni a „melegpropaganda" bélyegét, épp most nyerte el az első TikTok Book Awards díját.
hvg.hu
Németh Róbert: A művészetnek nem politikai kottákon a helye
A művészetnek nem az a célja, hogy bemutassa, nagyszerű dolog magyarnak lenni. És nem is az ellenkezője. Vélemény.
Németh Róbert
A homofóbtörvény és a fóliázás miatt tiltakozik Tompa Andrea, Závada Péter, Halász Rita és még 31 író
Elfogadhatatlannak tartják, hogy „Európa közepén a 21. században a megbélyegzés és a kirekesztés legyen egy ország kultúrájának alapja”.
hvg.hu
Megadta a választ a kormány a kérdésre, van-e központi lista a lefóliázandó könyvekről
A kulturális tárca miniszterhelyettese, Vitályos Eszter közölte, hogy egyébként sem szól bele a kormány a magánvállalkozások, például könyvkiadók működésébe.
hvg.hu
Duma Aktuál: Azonnal tessék befóliázni az Egri Csillagokat és Szinyei Merse Majálisát is!
A kormány által "gyermekvédelmiként" emlegetett törvény egyik furcsa szövődménye, hogy fóliázni kezdték a homoszexuális témákat, karaktereket tartalmazó könyveket. A Duma Aktuál csapata kivesézi, mi értelme is van ennek, és listázza, mit kellene még befóliázni. Gondol
hvg360
Libri: A könyvek, amiket aktivisták osztogattak, nem „tiltottak”, így lefóliázva sincsenek
Reagált a könyvesbolthálózat arra, hogy aktivisták az egyik boltjuk előtt ingyen vagy adományért osztogatnak általuk tiltottnak nevezett könyveket a homofóbtörvényre és a könyvfóliázásra válaszul.
hvg.hu
Nyáry Krisztián: A Biblia is megjeleníti a homoszexualitást, még sincs befóliázva
A Libri MCC-s felvásárlásáról a Népszavának adott interjúban azt mondta, abban bízik, hogy senkinek nem érdeke egy jól jövedelmező céget ideológiai okokból megbolygatni.
hvg.hu
„A fóliázás nem arról szól, hogy mi lesz a gyerek” - kormánytagokat kérdeztük arról, hogy meleggé válhatunk-e egy könyvtől
Csák János miniszter Tusványoson azt mondta a hvg.hu-nak: „Nagyon sok embernek be lehet mesélni, hogy ő más, mint aminek született”; neki van Y kromoszómája, és „vállalja a sorsát”, de a „gyerekeinket hagyják békén”. Semjén Zsolt azt nyilatkozta stábunknak, a fóliázás kapcsán „semmi értelme” arról beszélni, meleg lesz-e a gyerekből, ha ilyesmiről olvas, de „meg kell védeni” őket a „szexuális tartalmaktól”. A hvg.hu videóriportja Tusványosról.
-
Bokros Dorottya
-
BÁBEL VILMOS
-
Martini Noémi
Marabu Féknyúz: Befóliázva
Marabu
Honlap indult a homofóbtörvény miatt befóliázott könyveknek
Szeifert Natália író kezdeményezése saját szavai szerint kiállás a szólás- és olvasásszabadság mellett.
hvg.hu
Tompa Andrea: Minden más nyelven akkor szoktak könyvet becsomagolni, amikor ajándékba adják
Az író egy rövid posztban kommentálta a Libri új gyakorlatát, vagyis az LMBTQ-szálakat tartalmazó könyvek befóliázását.
hvg.hu
Befóliázott Harry Potter-könyv miatt esett egymásnak Hadházy Ákos és Orbán Balázs
Nem minden fólia az, aminek látszik.
hvg.hu
Kovács Bálint: Főispán úr, ellepték a vármegyét a buzik!
Pedig jó ötlet ez a könyvfóliázósdi, csak akkor már rendesen kéne csinálni. Vélemény.
Nem jött be a német rendőröknek az aranyozott BMW
Szerintük kissé túlzottan is „káprázatos” napfényben.
hvg.hu