MTI Tech

Súlyosan leromlott a folyók állapota, Magyarországon is lépni kellene

Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról, amely feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott. A jelentés javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására, amit ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is – közölte a WWF Magyarország.

MTI Itthon

Orbán naponta összedugja a fejét Pintérrel

Az ország nyugati részén apadnak a folyók, a Körösökön és a Hortobágy-Berettyón azonban a legmagasabb készültség van érvényben. Az ár- és a belvíz miatt a korábbinál kevesebb beavatkozásra volt szükség. Jelenleg 2777 kilométeren van árvízvédelmi készültség és 192 ezer hektárnyi a belvízzel elöntött terület.

MTI Itthon

Áradnak a folyók a Felső-Tisza vidékén

A csapadékos időjárás miatt áradnak a folyók a Felső-Tisza vidékén, a Tiszán, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is kisebb mértékben emelkedett a vízállás - közölte a térségi vízügyi igazgatóság hétfőn a honlapján.

hvg.hu Plázs

Gyógyszermaradványokra bukkantak magyar folyókban

Magyar és román kutatók háromszázötven, különböző helyen vett víz-, növény- és állatmintát elemeztek, hogy megállapítsák, milyen nyomokat hagy az intenzív gyógyszerfelhasználás a vizekben - közölte a Világgazdaság.

Megjött a Vivo futurisztikus telefonja, a gyártó szerint ez lesz az etalon

Megjött a Vivo futurisztikus telefonja, a gyártó szerint ez lesz az etalon

Mindenkit nehéz helyzetbe hoz a mostani bolti roham - még a vevőket is

Mindenkit nehéz helyzetbe hoz a mostani bolti roham - még a vevőket is

Hazaengedték Boldog István egykori mindenesét

Hazaengedték Boldog István egykori mindenesét

Putyin lánya lett egy új mesterségesintelligencia-kutatóintézet vezetője

Putyin lánya lett egy új mesterségesintelligencia-kutatóintézet vezetője

Egy dolog képes gyilkosság nélkül is halálra rémíteni, a világjárvány – Filmes kisokos a hvg.hu-n

Egy dolog képes gyilkosság nélkül is halálra rémíteni, a világjárvány – Filmes kisokos a hvg.hu-n

Újabb kutatási eredmény ad választ arra, miért alakulhat ki az autizmus

Újabb kutatási eredmény ad választ arra, miért alakulhat ki az autizmus

A kutya- és macskahús fogyasztásának betiltásával harcolnak a koronavírus ellen Kínában

A kutya- és macskahús fogyasztásának betiltásával harcolnak a koronavírus ellen Kínában

Direkt36: Egymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába

Direkt36: Egymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába

A címlapról ajánljuk