Estére elfáradt a forint
Délután öt környékén gyengülni kezdett a forint, pedig az euró árfolyama addig egész nap szűk sávban mozgott.
Délután öt környékén gyengülni kezdett a forint, pedig az euró árfolyama addig egész nap szűk sávban mozgott.
unknown
Eseménytelen a forint piaca, az euróárfolyam egy százalékos sávban mozgott hétfő délelőtt.
unknown
A hazai deviza mérsékelten erősödött a június 22-i kereskedés elején az euróval szemben, a közös európai pénz árfolyama tizenegy óra előtt 277,8 forint környékén járt.
unknown
Hétfőn reggel erősödött a forint az euróhoz képest, amely 279 forint alatt állt.
MTI
Jelentősebb – és jelentéktelenebb – hírek híján feltehetően a maga örömére erősödött pénteken a forint: az euróárfolyam késő délutánra 279 forint alá csökkent.
ecoline.hu
Olcsóbb lett péntek délelőtt és kora délután az euró, a dollár és a frank is, pedig a forint erősödését tulajdonképpen semmi nem indokolja.
unknown
A forint egyelőre irányt keres. Reggel gyengüléssel indított a magyar fizetőeszköz, másfél órája azonban erősödni kezdett.
unknown
Visszavette a forint csütörtök délután, amit délelőtt elveszített: negyed hétkor az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama is a napi mélypont közelében járt.
ecoline.hu
Tovább gyengült a forint, igaz az euró jegyzése ismét visszapattant a 284-es ellenállásról. Ha azonban a nemzetközi piacokon kitart a korrekció, ismét jöhet a 290-es euró.
unknown
Gyengült a forint csütörtökön délelőtt. A svájci jegybank kamatdöntése egyelőre nem rázta meg a piacokat. A dollár stabil volt az euróval szemben.
unknown
Gyengült a forint az euróhoz képest, az árfolyam 282 forint felett állt a londoni bankközi devizapiacon csütörtökön kora reggel.
MTI
Gyengült szerda délelőtt és kora délután a forint, a déli órákban az euró árfolyama 283,5 forint közelében is megfordult.
unknown
Minimálisan erősödött a forint az euróhoz képest, az árfolyam 281 forint felett állt szerdán kora reggel a londoni bankközi devizapiacon.
MTI
Június 16-án reggel az euró árfolyama egyhetes csúcson, 283,6 forint fölött is megfordult, kora délutántól azonban már 280 forint környékén, szűk sávban mozgott a kurzus.
MTI
Erősödött kedden délelőtt és kora délután a hazai deviza: kettőkor az euróárfolyam újra 280 forint alatt mozgott.
unknown
A nemzetközi hangulat romlása miatt gyengült az elmúlt napokban, s ma reggel is a forint. A magyar deviza erősödő trendje azonban még nem tört meg.
unknown
Minimálisan gyengült a forint az euróhoz képest, amely 281 forint felett állt kedden kora reggel a londoni bankközi devizapiacon. Tíz óra előtt 283-nál is kereskedtek, de az árfolyam hamar visszaesett a reggeli szintjére.
MTI
Rángatják a forintot, amely a nap egészét tekintve jelentősen gyengült az euróhoz a dollárhoz és a frankhoz képest is.
MTI
Erősödött a dollár az euróval szemben a június 15-én reggel, a forint pedig újra 280 közelébe gyengült.
unknown
Június 15-től, azaz hétfőtől került forgalomba az új, kétszázforintos érme, amely - a lakossági szavazás eredményeként - a Lánchidat ábrázolja. A kétszázas bankjeggyel még november közepéig lehet fizetni.
MTI