#Forma-1


Senna 91-es kesztyűje milliókat ért

Közel hét és fél millió forintnak megfelelő fontot adtak hétfőn egy jótékonysági aukción egy pár kesztyűért, amelyet Ayrton Senna, a brazilok 34 évesen elhunyt háromszoros világbajnok Forma-1-es pilótája viselt az 1991-es szezonban.


2017 után is marad itthon a Forma-1

A kormány támogatja, hogy 2017 és 2021 között is megrendezzék itthon a Forma-1 Világbajnokság Magyar Nagydíjat – az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. Az évente fizető jogdíj összegét is rögzítették.








Három tervet kap Ecclestone az új Hungaroringről

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idei Magyar Nagydíjon szeretné aláírni a hazai Forma-1-es futam 2017-2021 közötti szerződéshosszabbítását Bernie Ecclestone-nal, az autós gyorsasági-világbajnokság vezérével.





Így telt Hamilton első napja a Mercedes Petronasnál

Bemutatkozott a Mercedes AMG Petronas csapatánál Lewis Hamilton. A McLarentől érkező brit Forma-1-es pilótát óriási taps fogadta a csapatnál, ahol reményeit fejezte ki, hogy komoly eredményeket érnek majd el együtt. Az első Mercedes-kezeslábasos fotók is elkészültek. Hamilton napjából videót tettek fel a Youtube-ra.




A héten kiderülhet, milyen tervek alapján építik át a Hungaroring-pályát

A Hungaroring Sport Zrt. vezetősége a hét második felében dönt arról, hogy a mogyoródi Forma-1-es versenypálya átépítésére beadott három terv közül melyiket választja. A cég hétfői közleményében Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató ugyanakkor annyit elárult, hogy a három verzióból kettő költséges és a terepviszonyok miatt nehezen lenne megvalósítható.


"Ismertem Sennát, az embert" - nyugdíjba ment a Hungaroring pályaigazgatója

Morvai Károly neve végérvényesen összeforrt a Hungaroring nevével: a legutóbbi húsz éven keresztül pályaigazgatóként dolgozó szakember az első kapavágások után szerződött le a Formula 1 hazai bölcsőjébe. Nyugdíjba vonulásával sem szakad el a mogyoródi pályától, hiszen tanácsadóként továbbra is igényt tartanak a munkájára. Morvai ereklyeként őrzi az 1986-os verseny eredeti plakátját, megismerhette Ayrton Sennát, "az embert" és az első hazai nagydíj előtt vendégül láthatta kedvenc zenekarát, a Queent a Hungaroringen.



2014-ben lesz az első Orosz Nagydíj

A beruházás elhúzódása ellenére 2014 novemberében megtartják az első Forma-1-es Orosz Nagydíjat Szocsiban - jelentette be a jövő évi téli olimpiának is otthont adó város polgármestere, Anatolij Pahomov.