#főpolgármester-jelölt

Saját főpolgármester-jelöltje nem lesz az MSZP-nek, pártközpontja viszont igen
 

Saját főpolgármester-jelöltje nem lesz az MSZP-nek, pártközpontja viszont igen

A szocialista pártnak most nincs székháza, de ez, ha minden igaz, változik a jövőben. Az ellenzéki párt új elnöke egy rádióinterjúban beszélt arról is, hogy a Párbeszéddel együtt készülnének a 2019-es európai parlamenti választásra, az önkormányzati választások előtt pedig helyi szinten a Jobbikkal való együttműködés is lehetséges.

MTI MTI






Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz
 

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz

Attól tart, hogy a túl erős Demokratikus Koalíció (DK) visszahúzná a teljes baloldalt, ezért nem érdekük az MSZP meggyengülése – fejtegette egy háttérbeszélgetésen hétfőn Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanakkor visszaszólt Tóbiás Józsefnek, és újabb kulisszatitkokat árult el Falus Ferenc jelölésének hátteréről.

MLF MLF

A budapesti MSZP-nek különvéleménye van Bokrosról
 

A budapesti MSZP-nek különvéleménye van Bokrosról

Az MSZP elnöksége nem támogatja a Modern Magyarország főpolgármester-jelöltjét, a budapesti párttanács viszont hétfő este úgy határozott, hogy Bokros mellé állnak. Kunhalmi Ágnes budapesti pártelnök mindenkit felszólított, hogy szavazzon Bokros Lajosra. Tóbiás József pártelnök viszont Gyurcsányékat hibáztatja, amiért a tárgyalások közepette elvesztették Horváth Csabát.

MTI MTI

Bokros Lajos majomhoz hasonlítja magát
 

Bokros Lajos majomhoz hasonlítja magát

Interjút adott a főpolgármester-jelölt, akinek a javára hétfőn hivatalosan is visszalépett Falus Ferenc. Bokros Lajos szerint az MSZP is be fog állni mögé a sorba, és így ő "akár nyerhet is" a választáson. A MoMa jelöltje azt mondta, nem ígért semmit a támogatásért cserébe a baloldal pártjainak. Bokros az interjúban egyetlen konkrét intézkedést nem nevezett meg, amelyet megválasztása esetén hozna, azt viszont elmondta, hogy leginkább egy majomhoz hasonlítaná magát, mert az okos állat, csapatmunkát végez, és elismeri a vezetőt.

hvg.hu hvg.hu



Nézőpont: Még Bokros is megverheti Falus Ferencet a választáson
 

Nézőpont: Még Bokros is megverheti Falus Ferencet a választáson

Az összes megkérdezett 38 százaléka Tarlós Istvánt támogatja, ezzel a fideszes jelölt toronymagasan vezet a többi főpolgármester-jelölt előtt. Bokrost 12, Falus Ferencet 8 százalék támogatja. Az LMP és a Jobbik jelöltjei fej-fej mellett kullognak hátul. Ami a pártprefernciákat illeti: 32 százalék szimpatizál a kormánypárttal, az Együtt-PM 10, az LMP 9, az MSZP és a DK 8-8, a Jobbik pedig 7 százaléknyi támogatóval rendelkezik.

hvg.hu hvg.hu

Tarlós:
 

Tarlós: "Nem ugyanabban a székben ülünk Orbán Viktorral"

Tarlós István szerint ma is félszavakból megértik egymást Orbánnal, bár azt nem tudja, erről mit gondol a kormányfő. Az Indexnek adott interjújában azt mondta, tervei szerint létrehoznának egy városigazgatási központot, amibe betagozódna a BKK, ami kevesebb jogosítvánnyal rendelkezne a jövőben, mint eddig. Úgy látja, a legnagyobb elégedetlenség a politikájával kapcsolatban a hajléktalankérdésben jelent meg.

hvg.hu hvg.hu





Fodor: Megkezdődött a liberális politikai oldal építése itthon
 

Fodor: Megkezdődött a liberális politikai oldal építése itthon

Budapest nem egyszemélyes birodalom, a város európaiságának záloga egy olyan autonóm városvezetés lehet, amely a jövőbe néző, vízióval rendelkező várospolitikát képvisel – erről beszélt kedden a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje. Fodor Gábor, a párt elnöke szerint megkezdődött Magyarországon a liberális politikai oldal építése, országszerte 310-en indulnak az önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként, illetve képviselőjelöltként a támogatásukkal. Úgy vélte, hogy Tarlós Istvánnal szemben Bodnár Zoltán komoly ellenzéki alternatíva.

MTI MTI


Magyar György hivatalosan főpolgármester-jelölt
 

Magyar György hivatalosan főpolgármester-jelölt

Tarlós István, Csárdi Antal, Staudt Gábor és Falus Ferenc csapatába bekerült Magyar György ügyvéd is, aki függetlenként indul a főpolgármester-választáson. Thürmer Gyula viszont 176 aláírással lemaradt a hivatalos főpolgármester-jelöltségről.

MTI MTI