Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a járvány kezdetén kórházban balhézó iráni diákokat
A külföldi fiatalok kiabáltak, erőszakosan viselkedtek. A bíróság tárgyalás mellőzésével ítélte el őket.
A külföldi fiatalok kiabáltak, erőszakosan viselkedtek. A bíróság tárgyalás mellőzésével ítélte el őket.
A férfi egy másik ügye miatt letartóztatásban várja jelenleg az ítéletet.
Hárman ököllel és karmolva támadtak rá egy kecskeméti bolt őrére, mert rájuk szólt, hogy viseljenek arcmaszkot. Menet közben egy mágneskaput is kidöntöttek, mindhármukat előállították.
Az ügyészség szerint a férfi közúti veszélyeztetés mellett garázdaságért is felelhet.
A férfi többszörös bordatörést szenvedett és légmellet kapott.
Pedig ők csak felajánlották, hogy adnak a gyerekének egy autogramot.
Másfél évig nem is lesz rá lehetősége, mert börtönbe is küldte a bíróság első fokon. A férfi kerékpározókra és kirándulókra támadt tavaly és tavalyelőtt is.
Az aktivisták a független polgármesternek, Hegedüs Péternek gyűjtötték az aláírásokat az előválasztáson való induláshoz.
Amikor a fideszes képviselő rendőrt hívott egy társaságra júniusban, állítólag megígérték neki, hogy „ő lesz a következő”.
Nem zavartatták magukat, hogy fényes nappal egy dohánybolt előtt balhéznak.
A stadionból is kitiltották, illetve egy ezereurós büntetést is kiszabtak rá.
Dulakodott a kórházi dolgozókkal is.
Ütötte, rugdosta az ajtót három férfi, akik be akartak jutni. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.
A rendőrség két fiatal férfit keres, mert a gyanú szerint letörték a Margit híd kőkeresztjét.
Egymást érték a garázdaságok Siófokon a hétvégén.
Bűnösnek találták Tikász Ferencet garázdaság bűntettében, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében.
A két német orvostanhallgató éveket töltött már Magyarországon, most először tapasztaltak ilyet.