Német kormány: jövőre kell csak felülvizsgálni a görög válság ügyét
Nincs napirenden újabb intézkedés a görög államadósság-válság ügyében - hangoztatták szerdán a német kormány képviselői.
Nincs napirenden újabb intézkedés a görög államadósság-válság ügyében - hangoztatták szerdán a német kormány képviselői.
MTI
Az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős tagja szerint nem zárható ki egy harmadik pénzügyi mentőcsomag Görögországnak, de a görög vezetőknek még más lehetőségeik is vannak. Sajtóhrek szerint az is lehet, hogy Görögország az Európai Unió strukturális alapjaiból kap újabb támogatást.
MTI
Görögországnak egy újabb pénzügyi mentőcsomagra lesz szüksége, miután a 2014-ben a mostani csomag lejár. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter mindezt egy németországi kampányrendezvényen mondta.
hvg.hu
Megkezdte a hírműsorok sugárzását az új görög köztévé szerdán, miközben az Európai Műsorsugárzók Uniója felfüggesztette a takarékossági okokból két hónapja bezárt, de azóta is sugárzó korábbi közszolgálati adó műsorainak műholdas továbbítását.
MTI
Görögország költségvetése a január–július közötti időszakban elsődleges többletet produkált, ilyenre pedig már nagyon régóta, több mint 10 éve nem volt példa. A büdzsé egésze – a társadalombiztosítási kiadásokkal, államadósságra fizetett kamattal, illetve a helyi önkormányzatoknak adott pénzekkel együtt – azonban még deficities, a politikusok azonban bizakodóak. A görög kormány szeretne további adósságelengedést kicsikarni európai partnereitől, a választások előtt álló német kormány erről ugyanakkor egyelőre úgy fest, hallani sem akar.
hvg.hu
A görög hazai össztermék (GDP) kisebb mértékben zsugorodott a második negyedévben, mint az első negyedévben, és kevésbé hanyatlott a gazdaság teljesítménye a szakértők által vártnál.
MTI
A görög tűzoltóságnak sikerült megfékeznie az Égei-tengeren található Androsz szigetén pusztító hatalmas tüzet – közölte hétfőn a német hírügynökséggel az egyik illetékes tűzoltótiszt.
MTI
A német központi bank szerint Görögország legkésőbb a jövő év elején EU-tagtársai újabb mentőhiteleire szorulhat - írta a Der Spiegel hírmagazin vasárnap, a szövetségi központi banktól (Bundesbank) szerzett tanulmányra hivatkozva.
MTI
Májusban rekordot döntött, 27,6 százalékra emelkedett a görög munkanélküliségi ráta az áprilisi 27 százalékról - jelentette csütörtökön az ELSTAT.
MTI
A további orosz gáz importjáról egyeztet Görögország a Gazprommal, mert szeretnék, ha az olcsóbb ár mellett átálljanak a nem olajár-indexált árazásra. Az év végéig azonban meg kellegyezni.
hvg.hu
Tűz ütött ki a világhírű görög település, Marathón közelében egy faluban. A lángok egy üdülőövezetre is átterjedtek, több embert ki kellett telepíteni – jelentették a görög hatóságok hétfőn.
MTI
Vezető német közgazdászok elkerülhetetlennek tartják a görög adósság egy jelentős hányadának elengedését annak érdekében, hogy a krízissel sújtott euróövezeti ország ismét saját lábára állhasson - írja a német Focus Online hírportál.
MTI
Csütörtöktől alacsonyabb áfa terheli a görög szállodák és éttermek számláit, a görög kormány átmenetileg 23 százalékról 13 százalékra csökkentette az adókulcsot.
MTI
A várható tömeges elbocsátások elleni tiltakozásul számos közalkalmazott kezdett ismét sztrájkot Görögországban: csütörtökön három órán át, pénteken pedig egész nap szüneteltetik a munkát.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Görögország kivételes előrehaladást tett a gazdaság stabilizálásában és jó úton halad a felé, hogy jövőre kilábaljon a recesszióból, noha a privatizációs célok nem teljesültek és a közszférában döcögve halad a létszámleépítés.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa 1,7 milliárd euró (2,3 milliárd dollár) hitelrészlet folyósítását engedélyezte Görögországnak, miután befejezte a görög segélyprogram negyedik felülvizsgálatát.
MTI
A nagy hőség miatt erdőtűz pusztít a görögországi Kréta és Rodosz, valamint a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén.
MTI
Betiltották a görög hatóságok a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt rasszista alapon folyó ételosztási rendezvényét szerdán Athénban.
MTI
Rengeteg szemét gyülemlett fel a görögországi Míkonosz szigetén, ami veszélyezteti az ott élők és a városba látogató turisták egészségét – adta hírül a görög média.
MTI
A görög rendőrség betiltotta a tüntetéseket Athénban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter csürtöki látogatásának idejére.
MTI