Szakadhat a görög kormánykoalíció
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke. A párt tiltakozik a közszolgálati televízió és rádió bezárása miatt, ezért lépne ki a koalícióból.
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke. A párt tiltakozik a közszolgálati televízió és rádió bezárása miatt, ezért lépne ki a koalícióból.
MTI
Csütörtök éjjel sem tudtak megállapodni a görög kormánypártok a múlt héten bezárt közszolgálati rádió és televízió ügyében, pedig már a harmadik válságtanácskozást tartották a koalíció vezetői.
MTI
A kormány korlátozott verzióban indítaná újra a görög közmédiát, miközben a bíróság hatályon kívül is helyezte a bezárásról szóló múlt heti kormányzati döntést.
MTI
Lelőttek egy rendőrt hétfőn Görögországban, miközben közúti ellenőrzést végzett.
MTI
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) nem azért hozták létre, hogy folyamatosan az európai gondok megoldását segítse, ezért a washingtoni székhelyű szervezet később visszatérhet elsődleges feladataihoz.
MTI
A rendőrség adatai szerint több mint 12 ezren tüntettek csütörtök délben Görögországban a közszolgálati rádió és televízió bezárása miatt, amely megdöbbentette a görög közvéleményt, és külföldön is bírálták a kormány döntését.
MTI
Petűrdákkal és egyéb tárgyakkal kezdték el dobálni a vendégjátékosokat és -edzőket. A mérkőzést végül lefújták.
MTI
Újabb csúcsra szökött fel a munkanélküliség Görögországban az első negyedévben.
MTI
Az egész országra kiterjedő sztrájk kezdődött csütörtökön Görögországban az állami televízió és rádió (ERT) minapi váratlan bezárása ellen.
MTI
Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) követelte kedd este a görög kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a közszolgálati rádió és tévé működésének felfüggesztéséről. Közben kedd éjszaka elnémultak az érintett csatornák.
MTI
MTI
hvg.hu
A megszorítások miatt ideiglenesen leállítják a görög állami televíziót és rádiót – jelentette be kedden Simos Kedikoglou kormányszóvivő. Az ígéretek szerint a műsorgyártást újraindítják, amint lehetséges, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudni semmi biztosat – derül ki az AP hírügynökség tudósításából, amelyben sokkolónak nevezték a bejelentést.
hvg.hu
Bár az európai vezetők azt mondják, hogy Görögországban a válságnak vége, és a délkelet-európai uniós tagállam komoly lépéseket tett a krízis kezelésére, az országban szaporodnak a társadalmi problémák, a munkanélküliség az egekben. Megrázó képek a görögországi helyzetről.
hvg.hu
Görögország hiába enyhített a DEPA gázszolgáltató eladási feltételein, a cégre egyetlen vételi ajánlat sem futott be - közölték a témát jól ismerő görög források hétfőn.
MTI
A görög gazdaság az előzetesen közöltnél nagyobb mértékben csökkent az első negyedévben az ország statisztikai hivatalának pénteken közölt, felülvizsgált adata szerint.
MTI
Wolfgang Schäuble szerint csak próba-szerencse alapon sikerült megmenteni Görögországot az államcsődtől.
MTI
Az Európai Bizottság megvédte az első görög mentőcsomaggal kapcsolatos politikáját, és visszautasította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bírálatát. A bizottság "alapvetően nem ért egyet" azzal a véleménnyel, hogy helyesebb lett volna 2012 májusa előtt átütemezni a görög adósságot – mondta csütörtökön Simon O'Connor, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője.
MTI
A görög árnyékgazdaság, vagyis az a rész, mely nem kerül be a hivatalos statisztikákba, 2014-ben elérte az ország GDP-jének 24 százalékát. Ez 46,4 milliárd eurót tett ki. Az országban a legmagasabb a munkát vállaló illegális bevándorlók száma is.
hvg.hu
Egy görög kormányjavaslat szerint munkatáborba zárnák azt, aki nem tudja megfizetni elmaradt adótartozásait. Már 5 ezer eurós tartozással komoly slamasztikába kerülhetnek az állampolgárok Görögországban. Egy, a táborban ledolgozott munkanap két börtönben eltöltött napnak számítana a felettébb furcsa javaslat szerint.
hvg.hu
A Görögországnak nyújtott több százmilliárd eurós mentőprogram sikertelen volt. Túl sok bizonytalanság és halasztgatás kísérte, és a politikai megvalósíthatóságot sem vették kellően figyelembe – állítja a brüsszeli Bruegel Intézet egyik friss tanulmánya. A hvg.hu az egyik szerzőt, Guntram B. Wolff megbízott igazgatót kérdezte.
Nagy Gergő
Ötéves csúcspontra emelkedett májusban az összesített görög gazdasági bizalmi index, ezen belül a fogyasztói bizalmat tükröző mutató három éve a legnagyobb mértékben javult, de még így is a pesszimisták voltak túlsúlyban - közölte az IOBE gazdaságkutató intézet hétfőn.
MTI