EU: a feketézés adja a görög GDP negyedét
Görögországban a bruttó hazai termék negyedét teszi ki a feketemunka az Európai Bizottság kimutatásai szerint.
Görögországban a bruttó hazai termék negyedét teszi ki a feketemunka az Európai Bizottság kimutatásai szerint.
MTI
Jól haladnak a reformok Görögországban, de az adósságválság továbbra is súlyos áldozatokat követel a lakosságtól - mondta Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök kedden Berlinben, ahol tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a válságkezelés eredményeiről.
MTI
Görögországban a harmadik egymást követő hónapban nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek havi szinten novemberben - közölte a görög központi bank csütörtökön. A betétállomány 0,64 milliárd euróval 155,89 milliárd euróra bővült.
MTI
Az ötödik évébe lépett az euróválság, a krízis által leginkább sújtott országokban 2008 óta nemhogy javult, hanem rosszabbodott a helyzet. A New York Times átfogó fotóösszeállítást közölt az eurókrízis társadalmi hatásairól.
hvg.hu
Egy terjedő korrupciós botrány középpontjába került Jeórjiosz Papakonsztantinu volt görög pénzügyminiszter, akiről pénteken kiderült, hogy három rokona titokzatos módon lekerült a gyanús svájci bankszámlákkal rendelkező görög személyek listájáról.
MTI
A görögök többsége szerint országuknak az euróövezetben kell maradnia, miközben igen borúlátóak a jövőt tekintve - derül ki a napilapok által ismertetett közvélemény-kutatásokból.
MTI
Görögországban jószerivel csak a versenyszféria működik szerdán. Az iskolákban nincs tanítás, zárva maradtak a hivatalok, és nem járnak a vonatok. Néhány belföldi repülőjáratot is töröltek.
MTI
Visszaemelte a szelektív nem törlesztő kategóriából Görögország államadós-besorolásait kedden a Standard & Poor's, azzal az indokkal, hogy a görög kormány végrehajtotta adósság-visszavásárlási programját.
MTI
Görögország megkapta a régóta várt 34,3 milliárd dolláros mentőcsomag egy részét hétfőn, a fennmaradó hányadot szerdán utalják át Athénnak.
MTI
Elkészült a török-görög határon az illegális bevándorlás megfékezésére görög területen felhúzott, 10,4 kilométer hosszú kerítés - közölte vasárnap az athéni AMNA hírügynökség.
MTI
Magyarország alkotmányos nevén, Macedón Köztársaságként ismeri el a kétoldalú kapcsolattartásban a nyugat-balkáni országot - erősítette meg Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője szombaton egy német hírportál értesülését.
MTI
Csaknem ötvenmilliárd eurót kaphat a neki szánt mentőcsomag részeként Görögország 2013 márciusának végéig - jelentette be csütörtökön az eurózóna pénzügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását követően Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke és Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus vezérigazgatója.
MTI
A Görögországnak szánt mentőcsomag következő, mintegy 34 milliárd eurós részletének folyósításáról dönthetnek csütörtöki rendkívüli tanácskozásukon az eurózóna pénzügyminiszterei.
MTI
A görög állami vagyonkezelő 190 millió euróért 12 évre átruházza az állami lottótársaság szerencsejáték-szervezési jogait egy nemzetközi konzorciumra - közölték szerdán Athénben.
MTI
Továbbra sem vehető biztosra, hogy Görögország még a jövő év végén is az euróövezet tagja lesz - vélekedtek a valutaunió 2013-as kilátásairól összeállított, szerdán ismertetett előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
MTI
Görögország 1,29 milliárd euró pótlólagos támogatást kér hitelezőitől, hogy vissza tudja vásárolni a magánbefektetői kötvénycsere-program keretében felajánlott összes kötvényt.
MTI
Az európaiak 14 százaléka rendelkezik „jó” vagy „kitűnő” pénzügyi ismeretekkel, és öt emberből egy „gyenge”, „alap” pénzügyi ismeretekkel pedig a lakosság kétharmada bír. Magyarország negyedik helyezésével az élmezőnyben szerepel, a listát, talán nem meglepő módon, a görögök vezetik.
hvg.hu
A görög költségvetési hiány jóval alacsonyabb volt az első tizenegy hónapban az egy évvel korábbinál - közölte a görög pénzügyminisztérium hétfőn.
MTI
Az európai hideghullám Görögország északi részét is elérte.
MTI
Jól sikerült a görög állampapír-visszavásárlási akció, a végleges mérleg a hét elején készül el - mondta vasárnap este Münchenben Antonisz Szamarasz görög kormányfő, miután megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.
MTI