S&P: egyharmad az esélye Görögország kilépésének az euróövezetből
A Standard & Poor's szerint legalább egyharmadnyi annak az esélye, hogy Görögország kilép az euróövezetből a következő hónapokban.
A Standard & Poor's szerint legalább egyharmadnyi annak az esélye, hogy Görögország kilép az euróövezetből a következő hónapokban.
MTI
16 csapat, 16 alkalmi blogger, 16 kötődés. A hvg.hu garantáltan szubjektív előzeteseket és kommentárokat közöl az ukrán-lengyel foci-Eb mindennapi meccs-betevőihöz. Újságíróink és társszerzőink nem nyomják el szurkolói énjüket. Lesz tehát mibe belekötni. Most ők is beköszönnek.
hvg.hu
A francia pénzügyminiszter sem zárja már ki, hogy Görögország kilép az euróövezetből.
MTI
Egy rövid ideig pár felhasználó számára látható volt a Bloomberg elektronikus kereskedelmi rendszerében a görög drachma kereskedési tickerje. Egy Bloomberg szóvivő a hvg.hu-nak ugyanakkor elmondta, hogy mindez csak a normál ügymenet része, többfajta szcenárióval készülnek minden üzleti területen, beleértve a szuverén adósságválsággal kapcsolatos forgatókönyveket is.
hvg.hu
A takarékossági intézkedéseket pártoló görög konzervatívok nagyobb támogatottságot élveznek, mint az azt ellenző baloldaliak egy pénteken - két és fél héttel a görögországi parlamenti választások előtt - közzétett felmérés szerint.
MTI
"Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni" - mondta a BBC-nek Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint ez már néhány hét múlva bekövetkezhet.
MTI
Nem lesz adóemelés és újabb jelentős megszorítás Görögországban, ha az Új Demokrácia nyeri a megismételt választásokat – ezt mondta csütörtökön a konzervatív párt elnöke. Antonisz Szamarasz pártja gazdasági programjának bemutatásakor azt is megígérte, hogy bizonyos eredménytelen adókat eltörölnek vagy csökkentenek, és ösztönözni fogják a munkaerőpiac bővítését.
unknown
Hároméves mélypontra zuhant csütörtökön a rubel a dollárhoz képest: egy dollár ismét több mint 33 rubelbe kerül a devizapiacon. Erre 2009 júniusában volt utoljára példa. A rubel az euróhoz képest is gyengült, egy euró 41,55 rubelt ér.
MTI
Görögországban minimálisan, 0,36 százalékkal nőttek a vállalati és a lakossági betétek havi szinten áprilisban - közölte a görög központi bank csütörtökön. A betétállomány 0,6 milliárd euróval 165,95 milliárd euróra bővült.
MTI
A Fitch Ratings valószínűleg államcsődnek minősítené, ha az euróövezetből esetleg távozó országok denominálnák euróban fennálló szuverén kötelezettségeiket saját "markánsan leértékelődő" új valutájukra – derül ki a hitelminősítő Londonban ismertetett csütörtöki helyzetértékeléséből. A Fitch szerint jórészt ugyanez vonatkozna az adott országok bankjaira is: a cég kritériumai alapján bankcsőd eseménynek minősülne a kötelezettségek denominálása, csakúgy, mint a betétekre és a tőkeáramlásra bevezetett, a követelések tulajdonosai számára hátrányokkal járó korlátozások.
MTI
Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások márciusban, mert a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból.
MTI
Görögországban felakasztotta magát egy eladósodott nyugdíjas, aki búcsúüzenetében megjegyezte: országát csak egy Margaret Thatcherhez hasonló politikus mentheti meg - közölte csütörtöki összeállításában a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja.
MTI
Drasztikusan csökkenne az életszínvonal, megugrana az infláció és a munkanélküliség, ha Görögország kilépne az euróövezetből - figyelmeztetett szerdán Görögország legnagyobb bankja három héttel az újból tartandó parlamenti választások előtt.
MTI
Két római kori hajóroncsot fedeztek fel Korfu és Itália között a régészek, akik az építendő görög-olasz gázvezeték nyomvonalán vizsgálták a tengerfeneket.
MTI
Három héttel a parlamenti választások előtt visszavette a vezetést a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) Görögországban egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint.
MTI
A jövőben nem köt újabb exportbiztosítási szerződést a Görögországba exportáló francia cégekkel a Coface a görög partnerek fizetési nehézségei miatt - közölt a cég szerdán.
MTI
A TUI német utazásszervező azt ajánlja a Görögországba készülő turistáknak, a szokásosnál több eurót vigyenek magukkal készpénzben, mert a drachma újbóli bevezetése fizetési zavarokhoz vezethet - írja a Világgazdaság.
hvg.hu
Az euró feladásával a felére csökkenne a görögök jövedelme egy tanulmány szerint.
MTI
Hírek nélkül maradt hétfőn Görögország, miután 24 órás általános sztrájkot tartottak a média dolgozói, állásaik megőrzését követelve, s tiltakozva a válság miatt a sajtóban is általánossá vált fizetéscsökkentések ellen.
MTI
Élesen bírálta a Nemzetközi Valutaalap főigazgatóját, Christine Lagarde-ot a görög radikális baloldal vezetője.
MTI