Most már mehetünk Cseszkóba is, nem csak a Cseh Köztársaságba
Végre hivatalos a rövid országnév: Česko. Csütörtökön döntöttek róla Prágában, és már kérik is bejegyzését az ENSZ-nél.
Végre hivatalos a rövid országnév: Česko. Csütörtökön döntöttek róla Prágában, és már kérik is bejegyzését az ENSZ-nél.
Grúzia egyoldalúan elszakadt északi tartományában, Dél-Oszétiában még augusztus előtt népszavazást tartanak arról, hogy az alkotmány lehetővé tegye-e a terület csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz – mondta Leonyid Tyibilov, a szakadár köztársaság elnöke a TASZSZ-nak.
MTI
Mindkét lábán megsérült Aleksz Petriasvili grúz ellenzéki vezető politikus, akire egy ismeretlen fegyveres lőtt rá – közölte a tbiliszi belügyminisztérium pénteken. Aleksz Petriasvili korábban európai és euroatlanti integrációért felelős miniszter volt, most a Grúz Szabad Demokraták ellenzéki párt vezetője.
MTI
Sima győzelemmel jutott a negyeddöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Benedek Tibor csapata 14-3-ra nyert vasárnap a grúz együttes ellen, és kedden a horvátokkal játszik az elődöntőbe kerülésért.
MTI
Hárman kórházba kerültek, többeket pedig elsősegélyben kellett részesíteni, miután az augusztus 11-i Barcelona–Sevilla Európai Szuperkupa-mérkőzés jegyvásárlói összecsaptak a rohamrendőrökkel a grúz fővárosban.
MTI
Napok óta bujkált egy raktárházban egy tbiliszi állatkertből megszökött tigris, amely most megtámadott egy embert. A férfi meghalt.
hvg.hu
Azerbajdzsán felé úszott a tbiliszi állatkertből megszökött egyik pingvin, amikor a határnál elfogták.
hvg.hu
Áder János köztársasági elnök kedden felajánlotta Magyarország segítségét a Tbilisziben vasárnap történt természeti katasztrófa utáni helyreállításhoz a Giorgi Margvelasvilinek, Grúzia elnökének írt részvéttáviratában.
MTI
Szombat éjjel lecsapott a vihar a grúz fővárosra, ahol az erős esőzések okozta áradásokban legalább tizenketten meghaltak, többen pedig eltűntek. A viharban az állatkertből megszöktek az állatok is.
MTI
MTI
hvg.hu
Miheil Szaakasvili volt grúz államfő megsértette Grúziát azzal, hogy felvette az ukrán állampolgárságot, és elvállalta a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztét – mondta Giorgi Margvelasvili grúz elnök az AFP francia hírügynökség hétfői beszámolója szerint.
MTI
"Nemes Partner" néven grúz-amerikai közös hadgyakorlat kezdődött Grúziában
MTI
Miheil Szaakasvili volt grúz elnök őrizetbe vételét és kiadatását kéri Grúzia főügyészsége az ukrán hatóságoktól – olvasható az ügyészség keddi közleményében. Tbiliszi ezt arra hivatkozva kéri, hogy Grúziában Szaakasvilit körözik, miután több ügyben is vádat emeltek ellene.
MTI
Orbán Viktor szerint azzal, hogy sorra elbuktak az Ukrajnát elkerülő gázvezetékekre tett kísérletek, Grúzia jelentősége rendkívüli mértékben megnőtt Európa számára.
MTI
Kedden látogat Budapestre Irakli Garibasvili grúz miniszterelnök. Találkozik Orbán Viktorral, közös sajtónyilatkozatot is tesz a két fél.
MTI
Az Európai Parlament megszavazta csütörtökön az Európai Unió és Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálását. Az EP képviselői közül 490 szavazott a megegyezés mellett, 76 ellene voksolt, 57 pedig tartózkodott.
MTI
Az 53 éves Matthäus 2004–2005-ben a magyar, 2010–2011-ben pedig a bolgár válogatott szövetségi kapitánya volt. Most a grúzok figyelmébe ajánlották őt.
MTI
Szétesőben van a grúz kormány: szerda reggel Maia Pandzsikidze külügyminiszter is benyújtotta lemondását, miután a miniszterelnök előző nap leváltotta a védelmi minisztert, aki nehezményezte, hogy tárcájánál korrupció gyanújával őrizetbe vettek több tisztségviselőt.
MTI
Irakli Garibasvili grúz miniszterelnök leváltotta kedden védelmi miniszterét, aki bírálta és politikai indíttatásúnak nevezte, hogy a tárcájánál korrupció gyanújával őrizetbe vettek több tisztségviselőt. Irakli Alaszania leváltása válságot idézhet elő a hat pártból álló kormánykoalícióban, mert a miniszter szabaddemokrata pártjától delegált miniszterek bejelentették, hogy szerdán lemondanak. Ezzel pedig veszélybe kerül a kormánytöbbség a parlamentben.
MTI
Miheil Szaakasvili volt grúz elnököt is értesítette Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2008-ban a közte és Vlagyimir Putyin között lezajlott beszélgetésről, amelyben az orosz elnök Ukrajna felosztását javasolta - közölte a lengyel sajtó szerdán.
MTI