Zebrán gázolt egy figyelmetlen sofőr – videóval
Tábla, felfestés és lámpa is volt a gyalogátkelőnél.
Tábla, felfestés és lámpa is volt a gyalogátkelőnél.
Szerencsére a jelenet most csak ijesztő, nem járt súlyos következményekkel.
Ez az a tipikus közlekedési helyzet, ahol talán a legnagyobb veszélyben vannak a gyalogosok.
Az áldozat életveszélyes állapotban van.
A megengedett sebesség közel kétszeresével ütötte el a gyalogost.
Azonnal megállt, hogy segítsen, de így is súlyos sérülést okozott.
Az autója bal oldali tükrével és hátsó kerekével a nőnek ütközött.
A nőnek a balesetben több csontja is eltört, maradandó károsodást szenvedett.
A rendelkezésre álló információk alapján a vétkes sofőr nem állt meg a balesetet követően.
Addig várt udvariasan az átkelőnél, hogy átengedjék, hogy a végén csak elcsapták.
A többi autós szerencsére ki tudta kerülni, így a férfi túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett.
Elütöttek egy gyalogost a XI. kerületben lévő Nagyszőlős utcában.
Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Ki ne látott volna már olyan jelenetet, hogy tudomást sem véve a külvilágról, mobilozva lép le a járdáról valaki.
Az állandó, fix traffipax-hálózat csak az első lépés lenne, a budapesti közlekedésbiztonsági stratégia számos egyéb eszközt tartalmaz. Beleértve a sebességcsökkentést, a legfeljebb 20-30 kilométer/órával használható útszakaszok aránya a jelenlegi 40 százalékról 61 százalékra nőne a fővárosban.
A rossz látási viszonyok is közrejátszottak a Pest megyei balesetekben.
A rendőrség tette közzé a felvételt.
Közülük hármat gyalogátkelőn.