Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az áldozat életveszélyes állapotban van.
Elgázoltak egy 84 éves nőt Mosonmagyaróváron, miközben a kijelölt gyalogátkelőn sétált át péntek reggel – közölte a rendőrség. Az áldozat életveszélyes állapotban van.
A hatóság egyben arról is beszámolt, hogy csak idén és csak Győr-Moson-Sopron megyében már öt ilyen baleset történt. A pénteki eset előtt kétszer Győrben, egyszer Győrzámolyban, egyszer pedig Sopronban gázoltak el gyalogost a zebrán.
A rendőrök közleményükben arra hívták fel a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal, csökkentett sebességgel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, valamint azokat az útszakaszokat, ahol a gyalogosok megjelenésére lehet számítani. Ilyen például az iskolák, a bevásárlóközpontok, a piacok és a buszmegállók környéke.
Kiemelték azt is, hogy
A gyalogosokat pedig arra kérték, hogy csak alapos körültekintést követően lépjenek az úttestre, győződjenek meg annak veszélytelenségéről! Számítsanak arra, hogy a járművek – a téli csapadékos, párás, ködös időjárási viszonyok mellet előforduló hosszabb fékút miatt – nehezebben tudnak megállni. Ha pedig olyan helyen kelnének át, ahol a járművekkel szemben nincs elsőbbségük, csak akkor lépjenek az úttestre, ha meggyőződtek arról, hogy áthaladásukkal a járműforgalmat nem zavarják!
Nyitóképünk illusztráció, fotó: Kriza Márton
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.