Elpusztult egy kobra, miután megharapta egy gyerek Indiában
Egy nyolcéves indiai fiú karjára tekeredett egy kobra, aki – miután nem tudta lerázni az állatot – kétszer megharapta.
Egy nyolcéves indiai fiú karjára tekeredett egy kobra, aki – miután nem tudta lerázni az állatot – kétszer megharapta.
hvg.hu
T. Z. vasárnap délután négy óra körül távozott ismeretlen helyre otthonából.
hvg.hu
Szeptemberben szabadították ki, a gyerek anyja és nagyszülei ellen vizsgálat indult. A kislány soha nem járt iskolába, sőt szabad levegőn sem volt. Az ügyészség most próbálja meg kideríteni, hogy pontosan mi történt.
hvg.hu
Az OSC három U-16-os játékosa szenvedett sérülést egy október végi mérkőzésen, kettejüké nyolc napon túl gyógyuló. Az egyik érintett fiatal pólós édesapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a szándékos agresszió, az indokolatlan, a játék céljával össze nem egyeztethető brutalitás bármely sportágban elfogadhatatlan.
Egy friss kutatási eredmény szerint ha a gyerekek túl sokat használják a digitális asszisztenseket, azzal a szociális és kognitív fejlődésük is veszélybe kerül.
hvg.hu
Jogos-e a félelem, hogy a TikTok rövid, impulzív videóihoz szokott „digitális bennszülött” Z generáció végérvényesen leszokik az olvasásról? Mit és mit nem olvasnak a kamaszok? Miért olyan nehéz megugrani a Harry Potter-könyvek sikerét? Két gyerekkönyvkiadó tapasztalatait gyűjtöttük össze.
Ilaria Catalina Irena Hilaria és Alec Baldwin hetedik közös gyereke, a színésznek Kim Basingerrel való előző házasságából is van egy lánya.
hvg.hu
Maxima és August kistestvért kap.
hvg.hu
Varga Lajosné és két fia szeptember 15-én tűnt el.
hvg.hu
A jogosultság összeghatárát emelik meg 9-10 000 forinttal, egyelőre a háborús veszélyhelyzet végéig.
Az állatok India-szerte egyre gyakrabban támadnak emberekre.
hvg.hu
A szülei fertőzhették meg a gyereket. Az országban eddig 671 majomhimlős esetet regisztráltak.
MTI
A Google azután sem hajlandó visszaadni a Mark néven emlegetett férfi felhasználói fiókjait, hogy a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, és a férfi ártatlan.
hvg.hu
Az egysejtű csak ritka esetben betegít meg valakit; ha ez azonban mégis megtörténik, az érintettnek nincs sok esélye az életben maradásra.
hvg.hu
James Hind, a brit Nottingham Trent Egyetem statisztikusa szerint több tényező is hatással lehet a gyerek türelmére.
hvg.hu
Egy friss felmérés szerint a dél-kaliforniai gyerekek körében már a második legnépszerűbb nikotinos termék az ízesített, nikotint tartalmazó gumicukor.
hvg.hu
A család a színész farmján élt, ahonnan az anya rendszeresen posztolt a közösségi médiára. Aztán a fiók inaktív lett, a gyerekek és ő pedig felszívódott.
hvg.hu
Németországban első alkalommal mutatták ki a kórokozót gyerek szervezetében.
MTI
Hektor, a teknős nem akart játszani; harapással ellenkezett. A megsérült gyerek sebeit össze kellett varrni.
hvg.hu
A házelnök arról is beszélt, hogy egy nemzet életereje a demográfiai mutatóiban tükröződik a legélesebben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI