Harry Potter és a kütyühalmokon kinőtt romantika életben tarthatja a könyvolvasást
Jogos-e a félelem, hogy a TikTok rövid, impulzív videóihoz szokott „digitális bennszülött” Z generáció végérvényesen leszokik az olvasásról? Mit és mit nem olvasnak a kamaszok? Miért olyan nehéz megugrani a Harry Potter-könyvek sikerét? Két gyerekkönyvkiadó tapasztalatait gyűjtöttük össze.
A KSH 2020-as évről szóló elemzése szerint már 2018 óta megfigyelhető az a tendencia, hogy miközben a polcokra kerülő, felnőtteknek szóló szépirodalmi könyvek példányszáma csökken, az egyes gyermek- és ifjúsági irodalmi kötetekből egyre többet nyomnak.
Pap Zoltán, a Kolibri Kiadó vezetője szerint a nemzetközi trendek a Covid alatt sem változtak markánsan, a gyerekkönyvpiac továbbra is dinamikusan fejlődő üzletág, igaz, az utóbbi időben a forgalom jelentős része leginkább az online eladásoknak köszönhető.
A képet árnyalja ugyanakkor, hogy a Kolibri Kiadónál most még növekedést tapasztalnak, a forgalom hasonló a tavalyihoz, de a 2021-ben kezdődött és az ukrajnai háború miatt fokozódó papírválság, dráguló energia- és nyomdaköltségek következtében már kénytelenek közel 30 százalékkal drágábban adni a könyveket.
Nem könnyű szétszálazni, hogy ha a számok javulnak, akkor a gyerek- és ifjúsági könyvek közül mely korosztály kötetei húzzák fel az átlagot.
Nyáry Krisztián, a Líra Kiadói Csoport kreatív igazgatója például nyár elején úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy
elsősorban a kiskorúaknak szánt kötetek javítanak a teljes kategória számain, mert nekik még megveszik a szülők a könyveket.