Öt, 11 és 14 év közötti gyerek rugdosott meg és rabolt ki egy hajléktalant Kecskeméten
A bandát sikerült azonosítani, és napokban el is kapták őket.
A bandát sikerült azonosítani, és napokban el is kapták őket.
Egy tavaly nyári, horrorisztikus bűncselekmény ügyében emelt vádat több fiatal ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A kamasz és már felnőtt társa kiraboltak, majd brutálisan összevertek egy Franciaországból hazatelepült idős férfit, végül felgyújtották a még magánál lévő, de magatehetetlen embert. Húszezer forintot zsákmányoltak így.
2013-ban 17, 2014-ben pedig 42 gyerek ellen indult büntetőeljárás, mióta az Orbán-kormány bevezette a 12 éven túliak büntethetőségét. Az eljárások többsége rablás miatt, de életveszélyt okozó testi sértésért is indult nyomozás gyerek ellen. Ahol a bíróság már ítéletet is hozott, jellemzően 2-3 év javítóintézet volt a penitencia.
A hároméves Bodza kutya hangos ugatással zavarta a családot, ezért a tízéves kisfiú egy fához kötötte úgy, hogy csak a hátsó lábai érték a földet. Az életéért küzdő állatot időben eloldozták, a kisfiú a kora miatt még nem büntethető.
A gyerek éppen iskolába indult január végén, amikor két nagyobb fiú megtámadta a Hunyadi téren. A táskáját akarták, de sikerült elmenekülnie, mert a járókelők közbeléptek. A rendőrség kedden elkapott egy 13 éves gyereket, a gyanú szerint ő az egyik támadó.
Súlyos testi sértés kísérletében és súlyos testi sértésben is bűnösnek találták a 14 éves fiút, aki egy éve nejlonzsákkal fojtogatott két másik diákot. Három évet kell az aszódi javítóintézetben eltöltenie.
13, 14, 16 és 17 éves fiúk támadtak meg egy másik tinédzsert. A rendőrség hamar elfogta őket, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
Az új büntető törvénykönyv rendelkezése alapján a bíróság elrendelte a dögei rablás 13 éves, gyermekkorú gyanúsítottjának előzetes letartóztatásba helyezését is - közölte a Nyíregyházi Törvényszék kedden.
Önbíráskodás miatt indult büntetőeljárás két zalakomári felnőtt és egy 14 éves gyerek ellen, mert tartozás miatt megverték falubelijüket, akinek az autóját is megrongálták.
Csoportosan rabló fiatalokat fogtak el Székesfehérváron csütörtök este, miután késsel fenyegetőzve mobiltelefonokat és pénzt vettek el más fiataloktól - közölte a R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Két gyerekkorú társának adott fuvart egy kilencéves sofőr Csehországban.
Négy gyerek okozhatta egy 81 éves asszony halálát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lak községben, a rendőrség halált okozó testi sértés bűntett miatt folytat eljárást és elrendelte a fiúk ideiglenes intézeti elhelyezését - közölte a rendőrség csütörtökön.
Gyerekek téptek ki táskát egy idős asszony kezéből a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, zsákmányukkal nem jutottak messzire, elfogták őket - közölte a megyei rendőrség.
Egy 12 éves hajdúszoboszlói lányt és egy 13 éves debreceni fiút fogott el a rendőrség, miután vasárnap éjjel megtámadtak és kiraboltak egy nőt Debrecen belvárosában - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság.
Salgótarjánban egy tizenegy éves rablót fogtak el, aki kerékpárjától fosztott meg egy tízéves kisfiút. A rendőrség által már ismert gyerek az életkora miatt nem büntethető - mondta pénteken Kalmár Zsolt, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Még nincs 14 éves az a miskolci fiú, aki kereken 100 bűnügyet halmozott fel eddig – közölte a rendőrség.
Két rablást is elkövetett egy háromtagú gyermekcsoport Nyíregyházán, a 14. életévüket még be nem töltött lányok és fiú ellen eljárás indult, amelyről a rendőrség értesítette a gyámhivatalt is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság.