Gyerekek bántalmazhatták a Lakon elhunyt asszonyt

Négy gyerek okozhatta egy 81 éves asszony halálát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lak községben, a rendőrség halált okozó testi sértés bűntett miatt folytat eljárást és elrendelte a fiúk ideiglenes intézeti elhelyezését - közölte a rendőrség csütörtökön.

  • MTI MTI
Gyerekek bántalmazhatták a Lakon elhunyt asszonyt

Az idős nőt január 24-én, hétfőn a lakásában holtan találták Lak településen. Kutatásra, rablásra, dulakodásra utaló nyomok nem voltak a helyszínen, az elsődleges vizsgálatok ugyanakkor nem zárták ki az idegenkezűséget. A rendőrség információi szerint a községben több gyerek hetek óta azzal szórakozott, hogy esténként a falut járták, és ha valahol világosságot láttak, beugrottak az udvarra, lekapcsolták a villanyórát, majd elszaladtak. Így történhetett ez január 23-án este is, amikor négy gyerekkorú fiú járhatott az idős asszony portáján. 

Kihallgatásukkor ezt mindannyian elismerték, elmondták, hogy lekapcsolták a villanyórát, ám a lakás tulajdonosa kijött a házból és számon kérte tettüket. A rendőrség megalapozott gyanúja szerint a nő sérüléseit szóváltást követően a gyerekek okozták, a fiúk ideiglenes intézeti elhelyezését elrendelték.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.