Gyerekmunkások nyomorán hízik az indiai bányaipar
Chandrasekhar Reddy indiai filmrendező eredetileg természetfilmet akart forgatni az északkelet-indiai Meghalaya állam mesés szépségű hegyvidékén. A rideg valóság átírta a forgatókönyvet.
Chandrasekhar Reddy indiai filmrendező eredetileg természetfilmet akart forgatni az északkelet-indiai Meghalaya állam mesés szépségű hegyvidékén. A rideg valóság átírta a forgatókönyvet.
Az Amnesty International szerint a három nagy technológiai vállalat alapvető szinten sem ellenőrzi a beszállítóinál fennálló munkakörülményeket.
A nagyvállalatoknak fogalmuk sincs, kínai beszállítóik honnan szerzik a lítiumion-akkumulátorokhoz szükséges kobaltot. Az Amnesty International szerint a világtermelés felét a Kongói Demokratikus Köztársaság adja, az afrikai ország kobaltbányáiban pedig nagy számban doloznak gyerekek fillérekért, nyomorúságos és életveszélyes körülmények között.
Már magyarországi cégek is tesztelhetik azt az informatikai megoldást, mely figyelmezteti őket, ha a nemzetközi ellátási láncukba került cégek bármelyikénél felmerül a kizsákmányolás és a gyerekmunka gyanúja.
Az amerikai mezőgazdasági törvények lehetővé teszik, hogy fiatalkorúak hosszú órákon keresztül dolgozzanak, akár veszélyes körülmények között is egy dohányültetvényen. A HRW az ott dolgozó gyerekeket kérdezte.
Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük 115 millióan veszélyes munkát végeznek. Magyarországon nem jellemző a 14 alatti gyermekek dolgoztatása, de tavaly közel tízezer 15-19 éves fiatal vállalt valamilyen munkát, a fiatalkorúakra pedig külön jogszabályok vonatkoznak. Szeptembertől ezeket is oktatják az iskola falai között.
Az őszi pakisztáni és bangladesi gyártüzek ismét rámutattak arra, hogy milyen körülmények között dolgoznak azok a munkások, akik a legnevesebb divatmárkák termékeit gyártják. Fittyet hánynak a legalapvetőbb biztonsági szabályokra, visszatérő a gyerekmunka. Nyugat-Európában legalább beszélnek róla, Magyarországon alig.
Továbbra sem csitul az Apple-Foxconn botrány. Sorozatos öngyilkosságok üzemi balesetek és mérgező anyagok.
Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják gyakran Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottait - írta csütörtöki számában a The New York Times.
Sem a munkaügyi ellenőrzési hatóság, sem a gyermek védelmére hivatott szervek nincsenek felkészülve arra, hogy mit tegyenek abban az esetben, ha gyermeket kapnak munkavégzésen - mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Néhány hetes csendet követően elkezdtek mozgolódni a helyi képviselők a Salgótarján melletti Nógrádmegyeren, ahol a HVG-ben január 23-án megjelent Felhajtás című cikkünk nyomán az egyik képviselő kérte az önkormányzati testületet, jövő heti ülésén vizsgálja meg, valóban iskolaköteles gyerekeket dolgoztatott-e a polgármester családjának cége a fácánvadászatokon.
Gyermekmunka gyanúja miatt felfüggesztette egyik kínai beszállítóját a Samsung. Kínában törvény tiltja a 16 év alatti gyermekek foglalkoztatását, egy jogvédő szervezet állítja, hogy a beszállító törvényt sértett.
A világon élő 5 és 17 év közöttiek 11 százalékának a játék és a tanulás helyett a munka tölti ki a napjait.
A Samsung kínai gyáraiban is találtak súlyos visszaéléseket, míg februárban az Apple beszállítóit marasztalta el a Fair Labour Association (FLA) munkajogi szervezet, most a China Labor Watch (CLW) nem-kormányzati szervezet a riválisnál talált hasonló problémákat - derül ki a CLW által kiadott 122 oldalas jelentésből.
Komolyan veszi és kivizsgáltatja a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat a vádakat, amelyek szerint nevelőintézeti növendékekkel dolgoztatott évtizedekkel ezelőtt - közölte a vállalat vezetője.
Gyermekmunkát végeztetnek egy ötéves kislánnyal Nagy-Britanniában, amiért sok gyerek irigyli, ugyanis játéktesztelő a foglalkozása.
Bányák, rizsföldek, sötét varróüzemek, vegyszer gyárak - gyermekek milliói végeznek olyan munkát, ami veszélyezteti egészségüket, tanulási lehetőségeiket, alapvető jogaikat.
Több mint 60 világmárka, köztük a Burberry és a Levi's hirdetett bojkottot az üzbég gyapot ellen, mondván, hogy a volt szovjet köztársaság sokat bírált kormánya gyerekeket kényszerít a termés leszedésére.