Két és fél évet kapott első fokon a szekszárdi szadista gyerekverő
Egy olasz származású férfi magyar nevelt gyerekeit bántalmazta durván és többször is Szekszárdon. Csütörtökön ítélték el, egyelőre nem jogerősen.
Egy olasz származású férfi magyar nevelt gyerekeit bántalmazta durván és többször is Szekszárdon. Csütörtökön ítélték el, egyelőre nem jogerősen.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács elmarasztalta Franciaországot, amiért nem tiltja egyértelműen a gyermekek testi fenyegetését. Az Európa Tanács 47 tagállama közül 27 országban, köztük Magyarországon is, a jog egyértelműen tiltja a gyermekek testi fenyítését.
Tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt egy gyermekeit bántalmazó nőt a Kecskeméti Törvényszék.
Az öt- és hétéves kisfiúkat egy éven át rendszeresen moleszálta a férfi, akinek kezdeményezték előzetes letartóztatását. Meg is verte a gyerekeket.
A rendőrség megerősítette, hogy őrizetbe vették a tápiószelei ügy gyanúsítottját. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az orvos szakértő megállapította, hogy a kétéves kislány halálában idegenkezűség is szerepet játszott.
A feltehetőleg halálra vert kislány nevelőapját a rendőrség őrizetbe vette, bár ezt az információt nem erősítették meg. A kislány két testvére közül az egyik a gyámhatósághoz, a másik édesapjához került.
Figyelem, a következő hír sokak érzékenységét sértheti! A rendőrség elfogta a bestiális szigetszentmiklósi szülőket, akik verték, erőszakolták, férgekkel és széklettel etették két fiukat és lányukat.
Jogerősen nyolc év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a makói férfit, aki rendszeresen megverte és kínozta három nevelt gyermekét.
A másfél éves Veronikát nevelőapja verte meg brutálisan a gyanú szerint. A helyszínen négyszer élesztették újra.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba kedden azt a 2 éves kisfiút, akit anyja és élettársa vertek össze a Hajdú-Bihar megyei Bagamérban – értesült a HavariaPress.
Valószínűleg nem sok pedagógiai érzéke van annak a fiatal felügyelő tanárnak, aki válogatott kínzásokkal próbálta fegyelmezni tanítványait Kínában. A 20 éves nőnek esze sem lehet sok, mert a gyerekek büntetésről készített fotókkal az interneten dicsekedett.
Karja eltörött, fogát kirúgták, agyrázkódása volt, testén több helyen hónapok óta kapott ütésnyomokat viselt, még a szeme is bevérzett annak az egy év körüli gyermeknek, akit a napokban vittek haza a kórházból, ahová kísérő nélkül érkezett. A gyermeket szülei bántalmazták - írja a Baranya megyei online lap, a bama.hu.
"A szíj a nadrágra való, a gyerekkel beszélni kell" - ilyen feliratú övek jelentek meg több barnauli üzletben, s az árcédula hátoldalán tíz tanács szerepel, hogyan lehet a gyereket testi fenyítés nélkül nevelni.