Népszava: Több megyében katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe
A lap szerint száz nevelőszülő távozhat, miután megtagadja az életvitele ellenőrzését.
A lap szerint száz nevelőszülő távozhat, miután megtagadja az életvitele ellenőrzését.
Az államtitkár egy képviselői megkeresésre adott válaszában arra is kitért, hogy nevelőszülői ellátásban élő gyerekek, fiatal felnőttek anyagi helyzetén már javított a kormány.
A pedagógus nevelési módszerei miatt a rendőrség is nyomoz.
Közben már folynak a vizsgálatok.
Összesen 273 gyermekvédelmi szakember esett át pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, ám az eredményeket a kormány titkolja.
A feladatot az NVSZ látja majd el.
Az illetékes minisztérium nem adott érdemi választ arra, miért csökkent a számuk.
Számos ombudsmani vizsgálat bizonyítja, hogy komoly problémákkal küzdenek a gyermekvédelmi intézmények – mondta Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője Mikor lesz valódi előrelépés a gyermekvédelemben? című online sajtótájékoztatóján vasárnap.
A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
A június 9-ei választások túlélésére játszik legújabb gyermekvédelmitörvény-módosításaival a kegyelmi botrányban morálisan leszerepelt Fidesz. Pedig a költségvetéstől kezdve az etnikai gettókig rendszerben kellene újragondolnia a kormánynak a feladatokat. Mudra Márton István cikke.
Például sokat segítene, ha sokkal több anyagi forrás állna a rendelkezésükre.
A férfi álprofiljával két lányt is behálózott, több mint száz felvételt szerzett így meg.
Az új szabály betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, és akár meg is tilthatja a táborozásban való részvételt.
A “valódi gyermekvédelmi reformot” követelő, a Belügyminisztérium előtti péntek esti tüntetésen Magyar Péter kiosztotta Orbán Viktort, egy sor minisztert és fideszes politikust, továbbá a köztévét is. Arról is beszélt, hogy többször belerúgott a hatalom a bicskei áldozatokba, és a Fidesz új gyermekvédelmi törvénye megoldásnak kevés. A kormányfő veje, Tiborcz István is szóba került, tőle Magyar azt kérdezte: hol a pénz? Azt is megállapította, hogy Orbán hiába ígérte, “nem értük utol Ausztriát, egyelőre előzzük vissza Romániát!”
Kiállunk a gyermekek jogaiért: valóra váltjuk a védelem, a tisztelet és a szerepvállalás biztosítására tett ígéretünket – írja vendégcikkében Dubravka Šuica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke.
Miután az Országos Közös Akarat bejelentette, hogy szombaton gyermekvédelmi tüntetést tart a Belügyminisztérium előtt, Magyar Péter is most érezte szükségét, hogy pont a belügy elé, pont gyermekvédelmi témában szervezzen tüntetést, de egy nappal korábban, mint a diákok. Horgas Péter, az OKA egyik alapítója reméli, hogy Magyar csak figyelmetlen volt, és nem szándékosan szervez rá a diákok demonstrációjára.
Nincs elévülés, szabadlábra helyezés, reintegrációs őrizet, és soha nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt a pedofil elkövetők. A szülők pedig “szűrt internetet” kérhetnek gyermekeik számára.
Egy hónapja még a szakszolgálat és a Belügyminisztérium is tagadta az országos igazgató távozását.
Az Országos Közös Akarat szeptember óta több tüntetést szervezett, bázist épített, és gyermekvédelmi javaslatokat fogalmazott meg. Kedden tárgyalja a Népjóléti Bizottság azt a gyermekvédelem témájában íródott parlamenti határozati javaslatot, amelyet az OKA reményei szerint nagy eséllyel fognak támogatni a kormánypártok is. Arról, hogy pontosan mi is az az OKA, Simkó Edittel és Horgas Péter civil aktivistákkal beszélgettünk.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén radikálisan nőtt a pedofil bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentések száma.