Levegőt injekciózott a betegekbe egy texasi nővér, halálbüntetés vár rá
Négy beteg halt bele abba, hogy szívműtétük után levegővel oltották be őket.
Négy beteg halt bele abba, hogy szívműtétük után levegővel oltották be őket.
A férfi 2020 novemberében több mint harminc késszúrással végzett barátnőjével.
A TEK és a készenlétisek a szlovén rendőrséggel dolgoztak együtt az akció során.
Brian Laundrie-t még mindig keresik.
Kiderült az is, hogy a férfi korábban részt vett abban a terrorellenes programban, amelyben a résztvevők esetleges radikalizálódását próbálják megakadályozni.
Rendszeresen verte a férje, és fiukat is többször bántotta – ezt állította a tavaly meggyilkolt Szilágyi István özvegye. A nő utolsó, halála előtt tett írásos vallomását a bíróságon olvasták fel.
Telefonlehallgatás és kémszoftverrel történt megfigyelés is segíthette az egykori felvidéki magyar maffiába beágyazódott, az 1999-es alvilági leszámolással is gyanúba hozott, Turek becenevű férfi minapi elfogását.
A nő vőlegénye, Brian Laundrie továbbra sincs meg.
A halottkém számolt be a vizsgálatok eredményéről. A fiatal nő vőlegényét még mindig keresik.
Hat év ártatlanul előzetes letartóztatásban töltött időért fizetett az állam rekordösszegű kártérítést, azonban később új bizonyítékok alapján mégis elítélték a két férfit. Most visszakérik a pénzt, de nem biztos, hogy vissza is kaphatják.
A nő holttestét két éve találták meg, a férfi tagadja, hogy ő ölte volna meg.
Szaúd-Arábia egyik legnagyobb állami cége bevásárolta magát az angol topfociba és a világ legerősebb csapatát vásárolná össze. A Premier League az üzlet ellen korábban nem emelt kifogást, szombatra azonban az első osztály klubjai is hangot adtak aggodalmuknak.
Bár az amerikai bűnüldöző szervek még mindig nem tudják hivatalosan, hogy ki lehetett a Zodiákus, egy, a fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott független nyomozó csoport azt állítja: megfejtették az ügyet.
Egy héttel a gyilkosság előtt szólt a rendőröknek az Olaszországban megölt gyerek apja, hogy a volt élettársa valahova elment a gyerekükkel előle, de nem gyanúsítottak meg senkit, mert nem tudták bebizonyítani, hogy tartósan elvitte volna a fiút az anyja.
A tragédia előtt is beszélt telefonon az Olaszországban megölt kisfiú anyjával.
Körözték a nőt, aki a bírói végzés ellenére nem adta át a gyereket az apjának, hanem Olaszországba vitte és meggyilkolta.
A rendelkezésre álló információk szerint egy olaszországi Lidl előtt egy magyar nő késsel többször megszúrta kétéves gyerekét, majd a halott vagy haldokló kisfiút bevitte a boltba. Egy magyarországi gyermekelhelyezési ügy állhat a háttérben, amiben az apához helyezték át a gyermeket.
R. Szilveszter három év makacs hallgatását törte meg. Igaz, csak írásban.
A csoport tagjait vezetőjük gyilkolásra szólította fel.
A rendőrség már egy hete keresi a férfit.