Most sikerült megoldani egy 688 éves gyilkossági ügyet, miután előkerült egy levél
A papként szolgáló brit John Forde-ot 1337-ben, nagy nyilvánosság előtt, fényes nappal ölték meg. A felbujtó személyét azonban csak mostanra sikerült felderíteni.
A papként szolgáló brit John Forde-ot 1337-ben, nagy nyilvánosság előtt, fényes nappal ölték meg. A felbujtó személyét azonban csak mostanra sikerült felderíteni.
Jonathan Joss férje jelen volt a színész és az állítása szerint őket melegségük miatt már korábban is támadó szomszédja vitájánál, amely során a szomszéd agyonlőtte Josst, és azt állítja: ezúttal is a homofóbia volt a vita kiváltó oka. A rendőrség szerint nincs bizonyíték homofóbiára.
Tavaly szeptember óta keresték a férfit, aki halálra késelt egy embert.
Madárfejű Lajcsikán borzongtak a Városliget látogatói 1925 májusában, amikor a fővárosi Állatkert megkapta ajándékba a nyulat, amit az indiai óriáskígyó meghagyott. A gyöngyösi szolgabíró fia érinthetetlennek bizonyult, amikor motorján száguldozva megnyomorított egy hivatalnoknőt, az autóklub első embere pedig súlyos sérülést szenvedett – egy veszett macskától. Erről írtak a lapok száz évvel ezelőtt.
A támadót őrizetbe vette a rendőrség.
Császár Zsoltot 2023-ban gyilkolták meg az Egyesült Államokban.
Késsel és vascsővel sebezte halálra az őt ingyen házába fogadó rokkantnyugdíjast, mikor megtudta, hogy nem akarja tovább eltűrni semmittevését.
Maria Jose Estupinant egy magát futárnak álcázó férfi lőtte le. Korábban egy mexikói szépséginfluenszert gyilkoltak meg, miközben éppen élőzött.
„Nyolcszemélyes zárkában élek. Megvagyok, gondozom a növényeimet…” – 1981 óta raboskodik Gulácsi István, akinek egy rövid eltávozás elég volt, hogy még egy gyilkosságot elkövessen. Nem a skálás gyilkos, hanem ő a legrégebbi elítélt, aki magyar börtönben ül.
Az ügyészség szerint nemi alapú gyilkosság történt.
A kifejlett hím vörös kenguruk közel 90 kilót is nyomhatnak, és akár 180 centi magasra is megnőhetnek.
Az idős zenészt kórházban ápolják.
Utrechtben kapták el a 32 éves P. Krisztiánt.
Egy másik ember is megsérült a támadás során.
A helybeliek úgy tudják, hogy az elkövető csákánnyal ütötte fejbe a feleségét.
A gyanúsított P. Krisztián Veszprémből származik, ahol a helyi kézilabdacsapat fanatikus szurkolója volt.
A tettesek bűnszervezetekkel kapcsolatban álló rivális bányászok voltak.
Egy bérelt autóval menekülhetett el a helyszínről, de egyelőre se a járművet, se a bűncselekményhez használt fegyvert nem találja a rendőrség.
Hat gyanúsítottat tartóztattak le az ügyben, a legfiatalabb 16 éves.
Az elkövető a gyanú szerint a nő korábbi partnere, szomba éjjel azért találkoztak, hogy átbeszéljék a szakításukat.