Halálra késelte férjét egy nő Soroksáron
Már nem tudták megmenteni a férfi életét.
A gyanú szerint egy 31 éves férfi ölt meg brutálisan egy fiatal férfit Újbudán, majd elásta a holttestét egy fás, bokros részen.
Pár nappal azután, hogy a 17 éves lányt egy vízaknában találták meg, társainak már például a vízbefulladás szó helyesírását kellett gyakorolni.
Egy férfi a nyílt utcán szurkálta halálra a barátnőjét csütörtökön, Nagykanizsán, majd magával is végezni akart.
A gyilkosság gyanúsítottja futni kezdett, amikor meglátta a rendőröket, és menekülés közben megsebesítette magát egy késsel.
Borsodnádasd erdős részén találkoztak, beszélgetni kezdtek, majd a lány önkívületi állapotba került, ekkor a fiú beleeresztette egy vízzel teli aknába – ezt mondta el a rendőrségnek az elkövető.
A rendőrség most az 1997-ben meggyilkolt S. László exét és egy férfit gyanúsított meg a felbujtással.
Harmincnégy nappal az elévülés előtt megtört az a nő, aki pajszerrel ölte meg annak idején a részegen rátörő férjét.
Először végeztek ki fehér férfit fekete férfi meggyilkolásáért Floridában.
Életfogytig tartó szabadságvesztést kapott első fokon egy férfi, aki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel megölt egy idős embert Mezőkeresztesen 2015 januárjában – közölte a Miskolci Törvényszék.
A több mint húsz évvel ezelőtti emberöléssel vádolt, majd elítélt libanoni férfi az egykori bírósági tárgyaláson állította azt, hogy nem ő ölte meg az ügy egyik sértettjét, ezért kell most újra bíróság elé állnia.
A védelem azzal érvelt, hogy korábban az ilyen eseteket nem ítélte el a bíróság.
Az elhíresült járgány után folytatott rendőrségi hajszát akkoriban szinte az egész USA élőben nézte a tévében.
Egy 21 éve történt gyilkosság ügyében három ember ellen indított eljárást a rendőrség, amely kedden késő este számolt be az 1996-ban történt bűncselekmény fejleményeiről. Az áldozat egy örmény férfi volt.
A férfi halálra késelte a nőt, majd egy szőnyegbe csavarva Kalocsára vitte, és ott ásta el.
Barátai szerint a férfit hosszú haja, illetve különc megjelenése miatt gyilkolhatták meg radikális iszlamisták.
Chicago ismét a bűn városa, idén eddig több mint 1800 embert lőttek meg, ebből 101-et a július 4-i hosszú hétvégén. A rendőrség egyelőre képtelen megfékezni a bandaháborúkat.
Több ezer magánszemély, jogvédők, a magyar külügy és most már az ENSZ is szeretné elérni, hogy ne végezzék ki a szökés közben két embert agyonlövő William Morvát, aki álláspontjuk szerint súlyos elmezavar miatt ölt.
A 70 éves nőt négy férj, élettárs, illetve udvarló megmérgezése miatt állítják bíróság elé, de a nyomozók szerint áldozatainak száma legalább tíz lehet.
A falubeliek szerint példás házasságban élt a tragikus körülmények között elhunyt idős pár Vásárosfaluban, így csak találgatják, miért végzett a férj a feleségével, majd magával is.