Gyurcsány: nem én küldtem emailt Kóka Jánosnak
Gyurcsány Ferenc az MSZP Etikai Bizottságához fordul egy Kóka Jánosnak írt, hamisított email miatt, melyet a gyurcsany.ferenc@mszp.hu címről küldött el valaki.
Gyurcsány Ferenc az MSZP Etikai Bizottságához fordul egy Kóka Jánosnak írt, hamisított email miatt, melyet a gyurcsany.ferenc@mszp.hu címről küldött el valaki.
Hírszerző
Az MSZP alelnöke szerint Gyurcsány Ferencet távozása esetén nem követnék hívei.
hirado.hu
A volt miniszterelnök a Facebookon mereng Orbán Viktor roncsautós hasonlatán. Szerinte a kocsi Orbán alatt robbant le.
hvg.hu
Húsz pontban foglalta össze az MSZP június 18-i kongresszusára készülve ajánlásait a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform elnöksége.
MTI
A pártosodás még mindig nem zárult le, érlelődnek az újabb változások. Korábban, az első és második hullámban új pártok jöttek létre a régiek mellett, a közeljövőben viszont nem zárható ki, hogy a régi pártokból szakadnak ki az újak. A harmadik hullámos pártosodás állatorvosi lova az MSZP – írja Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
Csizmadia Ervin
A túlzott remények és a keserű kiábrándulások, kijózanodások éve lett az Orbán-kormány egy éve - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Pápán.
MTI
A Táncsics Alapítvány közlése szerint a pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének és a költségszerkezet átalakításának köszönhető; az alapítvány kisebb irodába költözött, értékesítette feleslegessé vált eszközeit,
MTI
Szét akarják verni a MSZP-t azok a javaslattevők, aki az ország szempontjából irreleváns dolgokat vetnek fel. Ez a Demokratikus Koalíció, élén Gyurcsány Ferenccel – jelentette ki Szanyi Tibor a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A politikus a Mol megvásárlásáról is elmondta véleményét.
hirado.hu
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában beszélt az MSZP-n belüli konfliktusokról és azok feloldásáról.
Klubrádió
Gyurcsány Ferenc szerint nagy siker, hogy az MSZP választmánya szombaton úgy döntött: csak a Demokratikus Koalíció platform kérdéseiről tartanak pártszavazást. A volt miniszterelnök a szombaton - platform ülésének szünetében - megerősítette: nem kíván az MSZP elnöke lenni, hanem meg akarja újítani a pártot.
MTI
Éles hangvételű, Gyurcsány Ferenc volt pártelnököt kritizáló levelet küldött körbe egy Tóth László nevű MSZP-tag a párt belső levelezőlistáján – értesült a Népszabadság. A szerző valódi kiléte kérdéses.
Népszabadság
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának az államadósság 2002-2010 közötti alakulását vizsgáló albizottsága jövő héten hallgatja meg Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont.
MTI
Bár egyre többen fordulnak el "az erőszakos, kapkodó, dilettáns és szociálisan érzéketlen" kormánytól, a demokratikus ellenzék vonzereje mégsem nőtt, a szélsőjobb pedig "pimaszul mutogatja karmait" - áll az MTI birtokába jutott levélben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és a szocialista párt több tucat ismert tagja írt alá a Demokratikus Koalíció nevű párton belüli platform nevében. A levélben azt is írják: zavarja őket, hogy "a Fidesz és az MSZP informális pártpénztárnokai együttműködnek".
MTI
A Népszabadság úgy tudja, hogy a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalíció Platformjának több tagja levélben lobbizott az MSZP felső vezetőinél az általuk kezdeményezett pártszavazás kiírása és támogatása ügyében.
MTI
MTI
Népszabadság
A volt miniszterelnök legfrissebb Facebook bejegyzésében az MSZP "beijedt régieiről" ír.
hvg.hu
A szocialisták választmánya ezen a héten dönt arról, hogy mikor, milyen kérdésekben írják ki a pártszavazást. Lakner Zoltán és Kiszelly Zoltán politológus a Klubrádióban beszélt az MSZP jövőjéről.
Klubrádió
A Századvég május közepén végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a megkérdezettek többsége felfüggesztené Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogát, hogy a politikus tisztázhassa felelősségét az ügyészség előtt. A magukat baloldalinak valló és szocialista szavazók körében is többségben vannak a „kiadatás” pártiak.
hvg.hu
Bajnai Gordon visszatérését sokan úgy várták a baloldalon, mint Németh Miklósét 2000-ben. Az ország, de legalábbis a szocialisták megmentésére predesztinált, modern Csaba királyfi azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.
Sebők János
A tervek szerint várhatóan még a nyári "uborkaszezonban" lezárulhat a szocialisták pártszavazása - számol be a hétfői Népszabadság.
MTI
Schiffer András kizártnak nevezte, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel. Az LMP frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában nem tagadta, hogy pártja anyagi nehézségekkel küzd, de ennek ellenére is elkezdték a szervezeti építkezést, amelynek végcélja, hogy kormányképes erővé váljanak 2014-re. Beszélt Schiffer arról is, hogy miért ötvözi a liberalizmust, a közösségelvű konzervativizmust és a szocialista nézeteket az LMP.
MTI