#Gyurcsány Ferenc

"A köztársaság halott": így tüntetett a DK – videó

Vesszen a zsarnok címmel szervezett tüntetést a Demokratikus Koalíció a Sándor-palota elé hétfő délután. Gyurcsány Ferenc a köztársaság megbecstelenítésével, majd megölésével vádolta meg Orbán Viktort és azt mondta, hogy az ellenzék számára egyetlen cél lehet: elérni, hogy 2018-ban egy új kormány újrateremthesse a köztársaságot. A demonstráción az egészségügyért felszólalt Sándor Mária, a "feketeruhás nővér" is.




Amikor Orbán még 14. havi nyugdíjat ígért

Orbán Viktor közszereplőként talán legnagyobb vereségét szenvedte el tíz éve, amikor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel vállalt tévévitát. Utólag visszanézve mindez inkább a félrement szerepválasztásnak köszönhető, amelyben Orbán olyan vitastílust próbált ki, amely kicsit sem passzolt hozzá. Viszont Budapest-minisztériumot, 14. havi nyugdíjat és autóvásárlási támogatást ígért. Most azt is megvizsgáltuk, mit váltott valóra azóta abból, amit akkor mondott.







Gyurcsányt a Kúria is elutasította

A Kúria sem állapította meg, hogy az Elment az öszöd című abszurd dráma sértette volna Gyurcsány Ferenc személyiségi jogait. Ezért a legfelsőbb fórum is elutasította a DK-elnök panaszát.


Gyurcsányék siettek Simicska segítségére

Több millió forintot fizet a DK, hogy a Mahir oszlopain hirdethesse Gyurcsány arcával a párt új programját. A pártelnök nem találkozott Simicskával, mint mondta, nem ő döntött a szerződésről, egyszerűen a legolcsóbb ajánlatot választották.


Gyurcsány a lelkeket is meggyógyítaná

Gyurcsány Ferenc felvillantotta választási programja körvonalait: tíz év alatt triplázná meg az egészségügyi dolgozók bérét és sokaknak kínálna méltó életet a "kevesek vígassága" helyett.


Öt fontos mondat az ellenzék tragédiájáról

Tudós értelmiségi helyett egy piacpárti gazdasági szakemberre bízná a Polgári Konzervatív Párt (PKP) vezetését Béndek Péter filozófus, aki a blogolással is felhagy. Béndek a hvg.hu-nak adott nagyinterjúban beszél a "sérelmi nacionalizmuson" alapuló Orbán-rendszerről, aminek a leszavazása legalább annyira fontos lenne, mint amennyire nehéz felvenni vele a harcot. Az interjúval délután jövünk!.




Gyurcsány már az Orbán utáni időkre készül

Tizenkettedszer értékelt évet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Végigzongorázott majd minden slágertémát, amellyel lehet egyet ütni a Fideszen vagy Orbán Viktoron. A sötét jelenképpel szemben azonban fényes jövőt is vázolt, amelynek nem más a letéteményese, mint ő és a Demokratikus Koalíció.


Békülés? Gyárfásék szerint Tusup a legjobb edző

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerint Hosszú Katinka edzője, Shane Tusup volt a legjobb edző 2015-ben, de elismerésüket fejezte ki az Év sportolója-választáson győztes Dárdai Pálnak. A békülési szándék első komoly jele lehet a gesztusa szövetségtől Hosszú és Tusup irányába.