#Gyurcsány Ferenc

Gyurcsányéknak kavicsot kell vinni szombaton a Szabadság térre

Az Ellenállás Napja elnevezéssel kormányellenes demonstrációt szervez a DK július 12-re, szombatra. Az eseményen Gyurcsány Ferenc DK-elnök mellett felszólal Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke is. Fellép egy megasztáros énekes, a résztvevőktől pedig azt kérik, vigyenek kavicsot.


Keresik a nőt, aki hátba vágta Gyurcsányt – fotó

A Központi Nyomozó Főügyészség győri osztálya keresi azt az idősebb nőt, aki tavaly decemberben ököllel hátba vágta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületénél – olvasható az ügyészség oldalán hétfőn megjelent közleményben.





Gyurcsánynak még lesz egy nagy dobása olvasóink szerint

Továbbra is ő lesz a legelutasítottabb politikus, de döntő szava lesz abban, hogy ki induljon Orbán Viktorral szemben 2018-ban – így vélekednek Gyurcsány Ferencről olvasóink. Miután baloldali vetélytársai feladták a versenyt, ő maradt az egyetlen, aki a régiek közül hosszabb távra tervezhet. Lehetőségeiről elemzőket kérdeztünk és szondáztuk az olvasóinkat is.


Legyőzheti-e még valaha Gyurcsány Orbánt?

Miután két baloldali vetélytársa kiesett a versenyből, Gyurcsány Ferenc marad az egyetlen az egykori Összefogásból, aki hosszabb távon tervezhet. Ám hiába szerepelt jól a két évvel ezelőtt alapított pártja a május 25-i voksoláson, a volt miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, taszítja a bizonytalanokat. Megnéztük, mit mutatnak a számok, volt-e olyan politikus a múltban, aki hasonló helyzetből talpra tudott állni. A szakemberek után az olvasóink is szavazhatnak arról, lesz-e még valaha Gyurcsány a népszerűségi lista élén, lehet-e még Orbán kihívója.





Teljesen kiakadt Gyurcsánytól Kósa Lajos

A Fidesz alelnöke szerint "történelmi hiba volt", hogy az MSZP egy teljesen alkalmatlan embert választott miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferenc szerinte még egy egyszerű közéleti szerepre is alkalmatlan.


Gyurcsány: 2008-ban le kellett volna mondanom

Interjút adott az Indexnek Gyurcsány Ferenc. Azt mondja, utólag belátja, hogy a 2004-es népszavazás előtt szégyenteljes érvelést használtak, meg azt is, hogy nem szabadott volna sem a miniszterelnökséget az MSZP-vel a háta mögött elvállalnia. Illetve ha már elvállalta, hamarabb le kellett volna mondania.





"Ami Magyarországon most történik, az nem tarthat örökké"

Hiába örült a választások éjszakáján az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, valójában saját stratégiájuk bukott meg a május 25-i eredménnyel, hiszen egy darab új szavazót nem hoztak a baloldalnak – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Botka László. A pártot átmeneti jelleggel irányító politikus arról is beszélt, milyen felelőssége van az MSZP-nek, mi történik, ha egy „baloldali párt konformista", és mit gondol azokról, akik a háta mögött „Vaci Lacinak” gúnyolják.




Orbán meghekkelt plakáton vall szerelmet – és Gyurcsánynak ez tetszik

Szerelmet vall Orbán Viktor egy Photoshoppal átírt EP-választási plakáton. A képet Gyurcsány Ferenc közzétette Facebookján, azzal a kommentárral, hogy "Na ne már!::)))". Mivel a plakáton Ferinek üzen Orbán, és Annának vall szerelmet, feltételezhető, hogy az ismeretlen alkotó Gyurcsány Annát, a DK elnökének lányát hozza összefüggésbe a miniszterelnökkel.


Már csak ez hiányzott: Gyurcsány a Happyre táncol

Már tényleg mindenki eljárta a táncát Pharell Williams világslágerére, a Happyre, csak egyvalaki hiányzott: igen, a vasárnap európai parlamenti mandátumot szerzett Gyurcsány Ferenc. A felvétel a New Orleans Pubban készült, ahol a Demokratikus Koalíció társasága a választási eredmények kihirdetése után engedte el magát nagyon. A vicces videót a slágerrel olvasónk, Horváth Ádám vágta össze.