Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Interjút adott az Indexnek Gyurcsány Ferenc. Azt mondja, utólag belátja, hogy a 2004-es népszavazás előtt szégyenteljes érvelést használtak, meg azt is, hogy nem szabadott volna sem a miniszterelnökséget az MSZP-vel a háta mögött elvállalnia. Illetve ha már elvállalta, hamarabb le kellett volna mondania.
Az elvesztett 2008-as, vizitdíjról szóló népszavazás után le kellett volna mondania – mondta Gyurcsány Ferenc az Indexnek adott interjúban, és azt is, hogy az utána következő egy év – a tényleges lemondásáig – elvesztegetett idő volt.
A terjedelmes interjúban Gyurcsány több meglepő kijelentést is tesz, így például azt mondja, hogy a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt szégyenteljes és sértő érvelést használtak a kampányban. Azt mondja, ma is úgy látja, hogy a "nem" mellett kellett kampányolni, vagyis hogy a határon túliaknak nem járt volna eleve magyar állampolgárság, de annyira le akartá egyszerűsíteni a történetet, "mert a mögötte meghúzódó történetfilozófiai érvelés elmondhatatlan egy kampányban", hogy nem vették észre, hogy átléptek egy határt. Azt mondja, ha most miniszterelnök lenne, nem venné el az állampolgárságot a külhoniaktól, de a szavazati jogukat megvonná.
Aztán azt is mondta, hogy nem kellett volna elvállalnia a miniszterelnökséget (2004-ben, pont a népszavazás előtti nyáron) az MSZP-vel a háta mögött, mert nem volt rá érett, és mert a kormányzáshoz politikailag és kulturálisan vele egyivású pártháttér kellett volna.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.