Szörnyű részletei vannak a pénteki motorosgázolásnak
A halálos balesetet okozó részeg sofőrre egy nappal korábban rendőrt hívó férfival beszélgetett a Nyugat.hu.
A halálos balesetet okozó részeg sofőrre egy nappal korábban rendőrt hívó férfival beszélgetett a Nyugat.hu.
Két év után végre pont került annak a bírósági pernek a végére, melyben a gyanúsított autós 15 év börtönbüntetést kapott.
A férfi a gyanú szerint szándékosan elütötte haragosát Vácszentlászlón, majd áthajtott rajta.
A sofőr tudta, hogy epilepsziás, mégsem szedte a gyógyszerét. Vezetés közben kapott rohamot 2013 nyarán, egy embert megölt.
A kislány az út szélén gyalogolt anyjával, amikor elütötték. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Halálra gázoltak egy kerékpáros férfit kora délután Tárnok külterületén.
Megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki február közepén az M5-ös autópálya leállósávjában kamionjával elsodorta az éppen intézkedő rendőröket.
Halálra gázoltak egy gyalogost pénteken késő este a Váci úton, a Révész utca közelében. A balesetnél rendőrök helyszíneltek.
Két gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett.
A napokban egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy személyautó elüti a zebrán épp átkelő kerékpárost. A történetben valószínűleg mindkét fél hatalmasat hibázott.
H. Gábor a vád szerint Szilveszterkor egy Peugeot 807-tel gázolt halálra egy 12 éves lányt és 11 éves unokatestvérét, majd továbbhajtott. Szintén magyar bűntársával együtt először megpróbálták félrevezetni a hatóságokat.
Hiába vádolják azzal a Red Bull örökösét, hogy részegen elgázolt egy rendőrt, nem kell megjelennie a nyomozók előtt.
Az elütött gyermek megsérült, a rendőrök teljes útzár mellett helyszínelnek.
Egy budapesti férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel, amit egy vita váltott ki. Őrizetben van, emberölés miatt indítottak ellene eljárást.
Az igazságügyi orvosszakértő szerint egy mozgásban lévő jármű okozhatta annak a férfinak a halálát, akinek a holttestét egy földút melletti árokban találták meg múlt kedden, a táplánypusztai szociális otthon kerítésénél. A rendőrség keresi a sofőrt.
Továbbra is ismeretlen a Heidelbergben járókelők közé hajtó autós indítéka, de annyit lehet róla tudni, hogy nem menekült, nem migráns.
Felvonulás nézői közé hajtott egy teherautós New Orleansban, 28-an megsérültek. A sofőr részeg lehetett.
Meglőtték a rendőrök azt az embert, aki a németországi Heidelbergben járókelők közé hajtott az autójával.
Ismét előzetesbe kerülhet az a nő, aki halálra gázolt egy idős férfit, miközben bedrogozva műszempilláshoz sietett tavaly novemberben.