szerző:
hvg.hu

Hiába vádolják azzal a Red Bull örökösét, hogy részegen elgázolt egy rendőrt, nem kell megjelennie a nyomozók előtt.

Nem lesz következménye annak, hogy Vorayuth Yoovidhaya, a Red Bull 32 éves örököse részegen halálra gázolt egy rendőrt - írta a BBC. A thai férfi – akinek a nagyapja alkotta meg az energiaital receptjét, majd osztrák társaival együtt világhírűvé tette – még 2012-ben ütött el egy motoros rendőrt, mostanra pedig az utolsó határidő is letelt, amíg nyomozhattak volna ellene. Thaiföldön sokan annak a példáját látják ebben, hogy az ország leggazdagabbjai büntetlenül megtehetnek bármit, valaki úgyis meg fogja védeni őket. A Yoovidhya család vagyonát 20 milliárd dollárnál is többre teszik.

Az ügy még öt éve kezdődött, amikor Bangkok egy utcáján egy motoros rendőrt elgázolt egy Ferrari, majd még száz méteren át tolta maga előtt, és elhajtott. A rendőröknek nem volt nehéz dolguk megtalálni az autót: nagyjából egy kilométerre a baleset helyszínétől, rajra a baleset nyomaival állt Thaiföld egyik leggazdagabb családjának házánál. A család előbb azt mondta, hogy az egyik sofőr alkalmazottjuk ült a kormánynál, de nem sokkal később kiderült, hogy a fiatal cégörökös vezetett, ráadásul amikor a rendőrök beszéltek vele, részeg volt. Ő azt állította, hogy már a baleset után, otthon kezdett el inni.

A kamerafelvételek alapján a rendőrök azt állították, hogy 170-es tempóval haladt az autó, amikor elütötte a motoros rendőrt, aki azonnal belehalt a sérüléseibe. Az is hat hónapjukba telt, amíg egyáltalán vádat emeltek – gyorshajtás, halálos balesetet okozó vezetés, valamint cserbenhagyás volt a vádpontok között -, azonban a férfi hét alkalommal sem jelent meg a tárgyalásokon. Végül 2013 szeptemberében letelt a határidő amíg a gyorshajtás miatt büntethették volna.  Az ügyészség ekkor még arra kérte a rendőröket, hogy tartóztassák le, de semmi nem történt.

Utána nagy változások jöttek az ország politikájában, 2014-ben a katonaság átvette a hatalmat, a közvélemény pedig csak most figyelt fel az ügyre. Addig is a Red Bull-örökösről a közösségi médiában kiderült, hogy igencsak jól érzi magát a luxusban, tavaly márciusban azonban bejelentették, hogy újra megpróbálnak vádat emelni ellene. Az ügyvédei azonban halogatták, hogy megjelenjen a nyomozók előtt, most pedig a rendőrség elismerte, hogy nem tehet semmit. Ők a legfőbb ügyészre hivatkoznak, az ő hivatala pedig azt állítja: addig nem tehet semmit, amíg nem jelenik meg előttük személyesen.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!