Másfél évet kapott az Örs vezér téri epilepsziás gázoló
A sofőr tudta, hogy epilepsziás, mégsem szedte a gyógyszerét. Vezetés közben kapott rohamot 2013 nyarán, egy embert megölt.
A sofőr tudta, hogy epilepsziás, mégsem szedte a gyógyszerét. Vezetés közben kapott rohamot 2013 nyarán, egy embert megölt.
A kislány az út szélén gyalogolt anyjával, amikor elütötték. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Az igazságügyi orvosszakértő szerint egy mozgásban lévő jármű okozhatta annak a férfinak a halálát, akinek a holttestét egy földút melletti árokban találták meg múlt kedden, a táplánypusztai szociális otthon kerítésénél. A rendőrség keresi a sofőrt.
Halálra gázoltak egy kerékpáros férfit kora délután Tárnok külterületén.
Továbbra is ismeretlen a Heidelbergben járókelők közé hajtó autós indítéka, de annyit lehet róla tudni, hogy nem menekült, nem migráns.
Felvonulás nézői közé hajtott egy teherautós New Orleansban, 28-an megsérültek. A sofőr részeg lehetett.
Meglőtték a rendőrök azt az embert, aki a németországi Heidelbergben járókelők közé hajtott az autójával.
Megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki február közepén az M5-ös autópálya leállósávjában kamionjával elsodorta az éppen intézkedő rendőröket.
Ismét előzetesbe kerülhet az a nő, aki halálra gázolt egy idős férfit, miközben bedrogozva műszempilláshoz sietett tavaly novemberben.
Egyórás tárgyalást követően 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a kamionsofőrt, aki hétfőn sodorta el az épp intézkedő fiatal rendőrnőt az M5-ösön – írta a Blikk. A román állampolgárságú férfi bocsánatot kért az áldozat családjától.
Pótlóbusz jár egy szakaszon több budai villamos helyett.
Még a jogsiját is megtarthatta az autós.
Egy harminc év körüli férfit gázolt halálra a Ceglédre tartó vonat Zuglóban.
Egy rendőrség elől menekülő autós ütötte el a 78 éves S. Jánost, amikor át akart menni a zebrán Brightonban – jelentette a Bors.
Rábai Attila futni indult a névnapján, amikor megtörtént a baleset. A hírt özvegye közölte.
Az öt és nyolc év közötti gyerekek iskolába indultak. Úgy tűnik, a riksások rosszul becsülték fel a vonat távolságát egy vasúti átjárónál, a ködben.
A másik elütött ember maradandó sérülést szenvedett, az ügyészség előzetesbe helyezné a férfit.
Szabadságvesztés lehet a büntetése annak a férfinek is, aki átengedte részeg, jogosítvánnyal nem rendelkező társának a vezetést idén júniusban. A részeg ámokfutás miatt meghalt egy gyalogos, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett.