Nagyszabású hadgyakorlatba kezd egy nem NATO-tag európai ország
A finn katonák Lappföldön és az ország nyugati partvidékén hadgyakorlatoznak. Több ezer katona vesz részt az akciókban.
A finn katonák Lappföldön és az ország nyugati partvidékén hadgyakorlatoznak. Több ezer katona vesz részt az akciókban.
MTI
Egyhetes NATO-hadgyakorlat kezdődik pénteken Észtországban, melynek során összesen mintegy 6 ezer katonát mozgatnak.
MTI
Véget ért Várpalotán a több mint egy hónapon át tartó holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlat. A térség útjain a jövő hét közepéig még fokozott katonai jelenlétre lehet számítani - közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán.
MTI
A "Max Thunder" fedőnevű hadgyakorlatra 103 repülőgépet és 1400 katonát mozgósítanak Dél-Korea egész légterében. Az április 11. és 25. között esedékes katonai gyakorlatozás célja a harckészség fokozása.
MTI
Az ukrán törvényhozás a keddi szavazással engedélyt adott arra, hogy az ország területére külföldi erők lépjenek a 2014-re tervezett, összesen hét hadgyakorlat idejére. 17 nemzet 7000 katonáját mozgatják meg a nyári hadgyakorlaton.
MTI
Az Air France Sanghajból Párizsba tartó óriásgépe szerdára virradó éjjel kerülni volt kénytelen, de a korábbi hírekkel ellentétben nem egy orosz hadgyakorlat, hanem egy űrhajó miatt.
MTI
Az Egyesült Államok hadgyakorlatra készül Lengyelországban, amelyen részt vesz Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Bulgária és a balti köztárságok is - idézte a lengyel ZET kereskedelmi rádió a varsói amerikai nagykövetet. Később katonai források azt mondták, félreérthettek valamit a rádiónál, az USA és Lengyelország mindenesetre tényleg mérlegeli más NATO-tagok bevonását egy közös légi tevékenységbe.
MTI
Oroszország nyolc térségében kezdenek hadgyakorlat-sorozatot az orosz hadsereg légi mozgatású erőinek tüzérségi alakulatai – közölte az orosz állami hírügynökséggel szerdán a deszantos erők szóvivője. A művelet két hónapig tart, több mint ötezer katona részvételével.
MTI
Holland katonai konvojok érkezésére lehet ma számítani az M7-es autópályán – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A járművek egy nemzetközi hadgyakorlatra érkeznek Veszprém térségébe.
hvg.hu
Hadgyakorlatot kezdett mintegy 8500 orosz katona az ukrán határ közelében - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
MTI
Amerikai-bolgár-román hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tengeren.
MTI
Holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlatot tartanak március 12-e és április 22-e között Várpalota térségében - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
HavariaPress
HavariaPress
hvg.hu
Közös hadgyakorlatot kezdett az Egyesült Államok és Lengyelország kedden, amivel megfigyelők szerint Washington azt akarja jelezni, hogy elkötelezett a krími orosz katonai beavatkozás miatt aggódó keleti partnerének védelme mellett.
MTI
Tizenhat darab F-16-os vadászgépet küld Lengyelországba az Egyesült Államok a jövő hét elején, egy hadgyakorlaton fognak részt venni - jelentette csütörtökön a lengyel sajtó.
MTI
Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott kedden, hogy az orosz katonai egységek térjenek vissza eredeti állomáshelyükre a múlt héten elrendelt hadgyakorlatokról – közölte kedden az orosz elnök szóvivője.
MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnök, a fegyveres erők főparancsnoka hétfőn megtekintette az Oroszország északnyugati részén rendezett hadgyakorlatot, amelyen páncélosok és egyéb páncélozott harcjárművek vettek részt.
MTI
Az orosz védelmi minisztérium harckészültségbe helyezte az orosz nyugati katonai körzet vadászgépeit Oroszország nyugati határain a korábban elrendelt gyakorlat keretében. Az ukrán ideiglenes államfő figyelmeztette csütörtökön az orosz flottát, hogy kerüljön minden katonai agressziót Ukrajna ellen. A Vlagyimir Putyin orosz elnök által elrendelt harckészültségi gyakorlatban érintett orosz csapatok megkezdték a nagyszabású átcsoportosítást a célkörzetekbe.
MTI
Többször megsértette a dél-koreai tengeri határt kedden egy észak-koreai járőrhajó, nyilvánvalóan erőfitogtatásból az előző nap elkezdett dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlat miatt – közölte a szöuli védelmi minisztérium.
MTI
Megkezdődött hétfőn az évente megrendezendő dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat, amely két részből áll: március 6-ig egy szimulációs harcálláspont-gyakorlatból, majd április 18-ig egy harctéri gyakorlatból - jelentette be a szöuli védelmi minisztérium.
MTI
Az amerikai külügyminiszter megerősítette csütörtökön Szöulban, hogy a tervek szerint megrendezik az Egyesült Államok és Dél-Korea február végén kezdődő közös hadgyakorlatát. John Kerry egyúttal figyelmeztette Észak-Koreát, hogy a hadgyakorlatot ne kösse össze a családegyesítési találkozók kérdésével.
MTI