Kína újabb hadgyakorlatot indított Tajvan mellett
Pont akkor, amikor egy német delegáció a szigetre látogat.
Pont akkor, amikor egy német delegáció a szigetre látogat.
„Mindez határozott válasz az Egyesült Államok és Tajvan elharapódzó összejátszására és provokációjára” – vallott színt a kínai hadsereg.
Az orosz katonák már októberben egy belaruszokkal közösen felállítandó egység részeként érkeztek az országba, a hadgyakorlatot pedig valószínűleg a Minszkbe látogató Putyin miatt rendezték.
A diktatúra hadseregének vezérkara szerint a közös katonai manőver valójában nyílt provokáció.
Mindezt röviddel azután, hogy hajnalban Észak-Korea tüzérségi lőgyakorlatot tartott.
Dél-Koreában hadgyakorlatot tartanak, ráadásul az amerikaiak részvételével.
A NATO és Oroszország egyszerre tart hadgyakorlatot ezekben a napokban, október végén. Noha katonai elemzők nem tartják racionálisnak, hogy Putyin atomfegyvert vessen be, a NATO részéről egyértelművé tették, pár napon belül porig rombolnák a csapatait, ha ezt mégis megteszi.
Kirgizisztán lemondta az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) hadgyakorlatát a területén - jelentette be vasárnap kirgiz védelmi miniszter.
A két skandináv ország már beadta jelentkezését a NATO-hoz.
A két ország a múlt héten kezdte meg a gyakorlat előkészítését, amire Észak-Korea két ballisztikus rakéta kilövésével reagált.
Mindkét esetben a lövegtorony adta be a kulcsot.
2018-ban Peking már küldött katonákat egy hasonló orosz gyakorlatra.
Kína nem mondott le a szigetről, de minden jel szerint nem is most fogja lerohanni.
Kína hadgyakorlatot tart a térségben, válaszul az amerikai házelnök látogatására.
Tajpejnek azzal van problémája, hogy Peking figyelmeztetett: a hadgyakorlat idején nem engedhetnek repülőgépeket a műveletek közelébe. Maga a hadgyakorlat pedig a szigetország vezetése szerint sérti Tajvan szuverenitását.