Hadházy szerint Ricky Martin lesz a sztárfellépő Mészárosék karácsonyi buliján
A politikus ezt „Lölö szolgáinak” üzente meg. Posztjára Hajdú Péter is reagált, aki korábban a Mészáros Csoportnak dolgozott.
A politikus ezt „Lölö szolgáinak” üzente meg. Posztjára Hajdú Péter is reagált, aki korábban a Mészáros Csoportnak dolgozott.
HVG
A Honvédelmi Minisztérium korábban 26 BTR átadásáról beszélt, Hadházy Ákos viszont kiperelte azokat az adatokat, amelyek szerint 66 páncélost adott el a magyar fél, kilónként néhány száz forintos áron.
HVG
Az országgyűlési képviselő szerint a Fejér megyei ügyészség elfogadta a sofőr vallomását, mely szerint „valami” a járműve felé irányította a Suzukit.
HVG
A nógrádi falu bölcsődéjének építésére 676 millió forint uniós támogatást vettek fel, az ügyben az Integritás Hatóság már júliusban arra jutott, hogy 219 millió forinttal drágább volt a kivitelezés a reális költségeknél. Most az Európai Csalás Elleni Hivatal azt javasolja, hogy Brüsszel ne fizesse ki a pénz nagy részét.
HVG
Ugyanitt a lámpa félmillió, és még a mosdó lefolyójának dugója is százezer forint a képviselő szerint.
HVG
Alapos munkát végeztek a plakátok átragasztói.
HVG
Hadházy Ákos jelezte: feljelentést tesz, miután Simonka György maga büszkélkedett a független képviselő szerint hivatali visszaélésnek minősülő pozícióosztogatással.
HVG
A képviselő csak annyit kért, hogy ne rágalmazás, hanem becsületsértés miatt perelje be őt a távközlési cég.
HVG
A cég nem cáfolta, hogy 72 milliárdért adnák vissza az államnak a műsorszóró antennákat. Közlésük szerint azért, mert az ár üzleti titok.
HVG
A határvadászoknak mindössze egy 160 órás „gyorstalpalót” kell elvégezniük, amelyre a jelentkezési feltétel az általános iskolai nyolc osztály elvégzése – emlékeztet Hadházy Ákos.
HVG
Hadházy Ákos attól tartott, hogy a kormány az Antenna Hungária felvásárlásával a magyar RTL megszerzését készítette elő.
HVG
A képviselő nyilvánosságra hozta a rendőrség érvelésének részleteit.
HVG
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai szakértője horogkeresztet tett egy szivárványos zászlóra, majd megosztotta az X-en.
HVG
A képviselő szerint a „bölcsődézés” egyre gyakoribb elkövetési mód lett.
HVG
Navracsics Tibor a Google évekkel korábban készült utcaképeivel illusztrálta, hogyan fejlődött Dabronc egy 127 millió forintos beruházásnak köszönhetően.
HVG
Nincs szarvas, nincs eljárás.
HVG
A független képviselő ezúttal egy általa szervezett turistacsoport élén látogatott el Orbán Győző birtokához.
HVG
Aki épp nem abban az épületben lesz, az kivetítőn követheti az eseményt.
HVG
Hadházy Ákos szerint az önkormányzatnak legalább halogatnia kellett volna a döntést. A Fidesz és a DK megszavazta a megállapodást, a Momentum kilépett a helyi ellenzéki koalícióból.