#hajléktalanellátás


Nagyon gondolkodnak, hogy mi legyen a hajléktalanokkal
 

Nagyon gondolkodnak, hogy mi legyen a hajléktalanokkal

Az Emmi államtitkára azt mondta: definiálni akarják a veszélyeztetettség jogszabályi fogalmát, meghatároznák, "hány fok alatt, milyen körülmények között" lehet veszélyeztetettségről beszélni, amikor már nincs mérlegelési lehetőség, amikor be kell avatkozni, hogy ne fagyjon meg az ember. Abban az esetben, ha az emberek nem akarnak szállóra menni, az egészségügyi szolgáltatóval, a közterület-felügyelettel, a rendőrséggel kell komplex megoldást találni.

MTI MTI


Közlik a budapesti hajléktalanokkal, hol nem lehetnek mostantól
 

Közlik a budapesti hajléktalanokkal, hol nem lehetnek mostantól

Utcai szolgálatok próbálják tájékoztatni a hajléktalanokat arról, hogy a csütörtökön elfogadott fővárosi rendelet szerint hol nem tartózkodhatnak majd életvitelszerűen közterületen Budapesten - mondta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója.

MTI MTI


Fotók: hullazsákban feküdtek aktivisták az Emmi elé
 

Fotók: hullazsákban feküdtek aktivisták az Emmi elé

Nyílt levélben fordult A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport kedden Balog Zoltán miniszterhez és Soltész Miklós szociális államtitkárhoz, hogy kifejezze felháborodását amiatt, hogy noha november elsejével elkezdődött a téli krízisidőszak a hajléktalan-ellátásban, a kormányzat még ki sem írta az ezt finanszírozó pályázatokat.

hvg.hu hvg.hu

Csütörtöktől indul a hajléktalanok téli ellátása
 

Csütörtöktől indul a hajléktalanok téli ellátása

A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban csütörtökön biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források. Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán azt közölte, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg.

MTI MTI

A LÉLEK-házban kezdhet új életet három hajléktalan
 

A LÉLEK-házban kezdhet új életet három hajléktalan

Alig hitte el a józsefvárosi hajléktalan-felzárkóztató program három részt vevője, hogy önkormányzati lakásokba költözhettek – idézte fel a kerület polgármestere, Kocsis Máté a hvg.hu-nak a június 8-án történt átadás pillanatában megnyilvánuló hitetlenkedést és meghatottságot.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

 

"Néhány unatkozó ember" - Kocsis Mátéval a hajléktalanügyről

Először bírálta, most kisebb kritikai megjegyzésekkel együtt már üdvözli a Város Mindenkié (VM) civil szervezet a Józsefvárosban a hajléktalanok megsegítésére kidolgozott, LÉLEK elnevezésű programot. A szervezet aktivistái korábban elfoglalták Kocsis Máté fideszes polgármester irodáját is, a VM két tagját a bíróság első fokon figyelmeztetésben részesítette. A VIII. kerület vezetője, egyben hajléktalanügyi biztos szerint a VM-nek nincs érdemi megjegyzése azon kívül, hogy azt követelik, a hajléktalanokat költöztessék be önkormányzati lakásokba. Úgy véli, a hajléktalanellátás rendszere rossz, ezen változtatni kell. Interjú.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta