„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy ingyenes alkalmazással jelezni lehet térképen a hajéktalanokat és azt is, hogy mire van szükségük, a környéken lévők pedig így könnyebben segíthetnek rajtuk.
Nagyszerű alkalmazás készült hajléktalanok megsegítésére, és az benne a jó, hogy még azok is tudnak vele segíteni, akik épp nem tudják biztosítani azt, amire a rászorulóknak szükségük van. Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető a Help. / Segíts nevű app, amelyen térképen nézhetjük, hogy a felhasználók mely hajléktalanokat jelölték be a térképen, és azt is, hogy mire lenne szükségük.
A bal felső sarokban látható “+” ikonra kattintva lehet új hajléktalant az alkalmazáshoz adni, két üres rubrikába kell beírni a nevét és azt, hogy mire van szüksége, majd megjelölni a térképen. Aki pedig segítő szándékkal ránéz az alkalmazásra, rögtön látni fogja, hogy a környéken hol, kinek és miben tudna segítséget nyújtani.
A hajéktalanok neveire kattintva három lehetőségünk adódik még: a “Verify / Bejelölés” feliratra kattintva megerősíthetjük az adott hajléktalan hollétét és szükségleteit, a “Report / Jelentés” révén pedig jelenthetjük, hogy már nincs ott a hajléktalan, vagy ezzel jelezhetjük, ha kamunak tűnik a bejelölés. A “Navigate” opciót választva útvonalat is kérhetünk a kiválasztott hajléktalan eléréséhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.