Egy hajléktalan nőt adtak el egymás között Szabolcsban
Négy embert fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében. Azzal gyanúsítják őket, hogy 200 ezer forintért adtak el egymás között egy hajléktalan nőt.
Négy embert fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében. Azzal gyanúsítják őket, hogy 200 ezer forintért adtak el egymás között egy hajléktalan nőt.
Fiatalok egy csoportja zavarta meg a Fővárosi Közgyűlés ülését, mielőtt a az tárgyalni kezdte volna a közterületek használatáról szóló rendelet módosítását. A csoport "Börtön helyett lakhatást!", "Szegény ember bűnöző", "A város mindenkié" rigmusokkal akadályozták meg, hogy a testület elkezdje tárgyalni az előterjesztést.
18 igen, 12 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a közterületek rendjéről és használatáról szóló rendelet módosítását, amelynek értelmében a jövőben szabálysértésnek minősül a közterületeken való életvitelszerű tartózkodás. Az előterjesztés miatt a közgyűlés reggel botrányba fulladt; a szavazást hosszas és indulatos vita előzte meg.
Öt rendőr igazoltatja a közterület-használati rendelet módosítása ellen tiltakozó civileket a Városháza dísztermében. A tüntetők az ellen tiltakoznak, hogy a közgyűlés szabálysértéssé nyilvánítsa a közterületeken való életvitelszerű lakhatást.
A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fedél nélkül élők megfélemlítése, büntetése, elzárása, vagy a fenyegetőzés ezzel nem megoldás, és messzebb visz a problémák megoldásától.
Április 15-ével véget ért a hajléktalanok téli ellátása, s megszűntek az időszakos férőhelyek. Az idei télen kétszáz embert szállítottak fővárosi közterületről valamilyen ellátó intézménybe - közölte Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója pénteken.
Tisztító- és tisztálkodószereket gyűjtenek a hajléktalanok, szenvedélybetegek és a Baptista Szeretetszolgálattól segítséget kérő rászoruló családok megsegítésére.
Feljelentést tett a rendőrség az ellen a hajléktalan férfi ellen, aki a vele szemben intézkedő rendőrt lökdöste, köpködte, végül sípcsonton rúgta szombaton, Győrben - tudta meg a HavariaPress.
Az Egy nap a városban blogon már hónapok óta figyelemmel lehet kísérni egy hajléktalan ember kilátástalanságát, viszontagságait, munkakeresésének kudarcait. Azonban a blognak köszönhetően a hajléktalan munkát talált.
Olvasói levélből tudhatjuk meg, hogy a 4-es villamos vonalán, az egyik villamoson a napokban egy hajléktalan nyakában egy patkánnyal kéregetett az utasoktól.
Tarlós Istvánt azért kérdezték a budapesti hajléktalanellátás jövőjéről, mert a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, a főváros - nyolc hónapos felmondási idővel - szerződést bont a feladattal megbízott civil szakmai szervezetekkel, és a jövőben csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kíván megállapodást kötni.
A "Tízek" Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Tanácsa arra kérte a fővárosi képviselőket és Tarlós István főpolgármestert, hogy ne fogadják el a hajléktalanellátó civil szervezetek szerződéseinek egyoldalú felmondásáról szóló előterjesztést.
A kormánypárti alkotmánytervezetben a magyar állam - Franciaországgal ellentétben például - nem vállal kötelezettséget arra, hogy lakáshoz juttatja a hajléktalanokat. A koncepció szerint erre csak "törekedni" kell. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke ezt komoly hiányosságnak tartja, szerinte a tervezet megbélyegzi az önhibájukból szegénysorba került embereket.
Budapesten legalább 7755 embernek nincs otthona a hajléktalanok körében a Menhely Alapítvány által végzett februári adatfelvétel előzetes eredménye szerint.
A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint, amelyről csütörtökön szavazhat a Fővárosi Közgyűlés, az egykori bőrfeldolgozó-ipari szakközépiskola háromszintes épületének hasznos területe 1900 négyzetméter, átalakítása után alkalmas lehet hajléktalanok befogadására.
A férfi az ítélet kihirdetése óta a rendőrség adatai szerint 17 mobiltelefont lopott el üzletekből. Szerdán a férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Három fiatal megvert egy hajléktalan férfit a salgótarjáni vasútállomáson, az elkövetők ellen csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást.
Életveszélyes állapotban vitték a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházba, ahol az intenzív osztályon ápolják.
A Debrecenhez tartozó Bánkon a saját udvarán hűlt ki egy férfi. Egy földön fekvő hajléktalan életét pedig feltehetőleg a rendőrjárőr mentette meg azzal, hogy mentőt hívott hozzá.
A civil szervezeteknek köszönhetően nem romlott jelentősen a hajléktalanok téli ellátása, ám az elszegényedés körülményei nem szűntek meg, az ellátásra szorulók száma növekedhet, ezért az aluljárók "megtisztítása" nem vezet eredménye - közölte az ombudsman vasárnap.