Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában
Utrechtben kapták el a 32 éves P. Krisztiánt.
Utrechtben kapták el a 32 éves P. Krisztiánt.
Egy bérelt autóval menekülhetett el a helyszínről, de egyelőre se a járművet, se a bűncselekményhez használt fegyvert nem találja a rendőrség.
Az elkövető ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Az elkövető ellen hajtóvadászatot indítottak, az áldozatok hozzátartozóit védik a hatóságok.
A gyilkos után hajtóvadászat indult.
A férfi lelépett már Ausztráliából, egyelőre keresik.
A hét elején Bristolban bőröndökbe helyezett emberi testrészeket találtak, pár nappal később egy nyugat-londoni lakásban bukkantak hasonlóra a hatóságok.
Sajtóértesülések szerint a BBC kommentátorának lánya korábban járt a gyanúsítottal.
A Légynek nevezett bűnözőt és társait most a francia állam első számú közellenségként kezeli.
A férfit drónokkal és kutyákkal keresi a rendőrség.
A nő súlyos sérüléseket szenvedett a támadás során.
A napilap szerint ez akár lehetett maga a férfi is, ez pedig utalhat arra, hogy életben van.
A rendőrség honlapján közzétették a feltételezett elkövető fényképét, illetve nevét is.
A nőt kórházban ápolják, a látását nem tudták megmenteni.
A rendőrségnek két nap alatt sikerült elfognia a XVI. kerületben késelő férfit.
A férfi szombat este lőtt rá a csendőrökre, aztán hajtóvadászat indult ellene.