Elhunyt David Soul, a Starsky és Hutch sorozat Hutchinson nyomozója
A színész csütörtökön halt meg családja körében.
A színész csütörtökön halt meg családja körében.
Egy új tanulmány szerint ha beszüntetnénk a fosszilis energiahordozók használatát, azzal évente milliók életét lehetne megmenteni.
A férfinak összeomlott a keringése.
Egy 14 éves fiatal és 15 éves testvére kapott össze, 23 éves nővérük – kezében 11 hónapos gyermekével – próbálta csitítani őket, mikor a halálos lövés érte.
A fenyőt az erős széllökések döntötték fel, a rendőrség gondatlanság miatt nyomoz.
Az egykori Demokratikus Ellenzék közösen búcsúzott a 86 évesen elhunyt újságírótól.
A rendőrség közigazgatási eljárások keretében vizsgálja a haláleseteket.
Csala Tibor a lányával együtt lépett fel a rendezvény utolsó műsorszámaként a Halas Táncegyüttessel, amikor rosszul lett. "A legmegdöbbentőbb, hogy a terem külső részén harcoltak a tanár úr életéért, bent pedig a szalagavatós fotók készültek", idézte fel az iskola igazgatója a tragikus eseményt.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
A Hamász október 7-i terrortámadása óta már 130-an haltak meg.
A milliárdos-filantróp szilveszterkor lett volna 100 éves.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a sérült férfit, de már nem tudták megmenteni az életét.
Békésen, 95 éves korában, családja körében ment el a brit színész.
A hajtómű működött, amikor a férfi bemászott. A ruháit és a cipőjét a rendőrök a futópályán találták meg.
Vlagyimir Jegorovot, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesét szerdán találták holtan – jelentette az orosz állami média.
A férfi autójában kábítószergyanús anyagot találtak.
A párt elkötelezett demokratának jellemezte Havasit.
Az Orosz Újságíró Szövetség post mortem kitüntette az elhunyt Borisz Makszudovot.