Ásotthalomnál is építik már a határzárat
Elkezdődött a kerítésépítés az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében is hétfő délelőtt. Tiszaszigetnél és Röszkénél is dolgoznak már.
Elkezdődött a kerítésépítés az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében is hétfő délelőtt. Tiszaszigetnél és Röszkénél is dolgoznak már.
Augusztus 1-től hatályosak a menekültügyi eljárás változásai: a menedékjogot kirázó okok közé lépett például a terrorcselekmény vagy az arra való felbújtás. Mostantól legális a határmenti kerítés építése is. Szombaton lépett életbe az új egészségügyi alapellátási törvény is.
Az ÁNTSZ korábbi járványügyi vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, Magyarországon korábban már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét az ellenőrizetlen körülmények között tömegesen érkező migránsok miatt.
300 ezres bírság jár annak, aki akadályozza a kerítés épülését, 50 ezer annak, aki egyáltalán megközelíti a kerítést - rendelkezett a kormány. A határzár megépítésének Orbán Viktor által kihirdetett határideje augusztus 31-e.
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár egy interjúban helyeselte a magyar határzárat. Mint mondta, a kerítés jelzésértékű az embercsempészek számára, hiszen egyúttal azt is jelzi, hogy "megérkeztek a szolidaritás határához".
Egy Facebookon terjedő poszt szerint a közmunkások mellett rendvédelmis diákok is beszállnak hétfőtől határzárat építeni. Rákérdeztünk a BM-nél az igazságra.
Ha valaki alkalmassága ellenére nem vállalja el a munkát a határzárnál, kizárják a rendszerből, és elesik a foglalkoztatást helyettesítő támogatástól is. A Csongrád megyei munkanélküli férfiak munkájára napi 8 órában számítanak: cölöpverésre, területrendezésre, fahordásra alkalmaznák őket.
Szerb források arról beszéltek a Reutersnek, mi várható a magyar határ augusztus végére ígért lezárása után. A legkevesebb, hogy egész tömegek fognak a szabad ég alatt éjszakázni az őszi-téli időszakban beálló hidegben, miközben arra várnak, hogy valahogy bejussanak a schengeni övezetbe.
Az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére. A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek.
Egyszeri kártalanításként mindössze 173 forintot fog fizetni négyzetméterenként az állam azoknak a földtulajdonosoknak, akiknek a földjére a déli határon a kerítést építik.
A lehető legmodernebb technikai eszközökkel, például hőkamerákkal is védi a rendőrség a magyar-szerb határszakaszt - mondta Balázs László rendőr ezredes az M1 szombat esti műsorában.
A Publicus Intézet felmérése szerint semmi nem változott a pártok népszerűségén a szerb határon felhúzandó kerítés bejelentése óta.
Magyarországnak meg kell védenie a schengeni külső határt - mondta a német szövetségi belügyminiszter az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban szombaton megjelent interjúban.