Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A Publicus Intézet felmérése szerint semmi nem változott a pártok népszerűségén a szerb határon felhúzandó kerítés bejelentése óta.
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített 1000 fős telefonos közvélemény-kutatást június 6 és 9 között. Az intézet korábbi kutatásából kiderült, hogy a lakosság nagyobb része nem tartja feladatának betöltésére alkalmasnak a kerítést, de a mostani felmérésből úgy tűnik, ez a pártpreferencián mit sem változtatott.
Az előző hónaphoz képest nem változott a Fidesz és az MSZP táborának százalékos aránya sem, előbbi 21, míg utóbbi 10 százalékos eredményét ismételte meg. A Jobbik tábora ismét egy százalékponttal csökkent, most éppen 13-nál tartanak. A DK és az LMP támogatottsága maradt 3-3 százalékon, a többi párt nem érte el az 1 százalékos küszöböt.
Aktivitásában azonban erősödött a Fidesz, míg korábban az MSZP támogatói mentek el volna leginkább szavazni, ha most lenne a választás, most a kormánypárt szimpatizánsai mutatják a lenagyobb hajlandóságot erre. Viszont továbbra is az MSZP tábora a legelégedetlenebb azzal, ami az országban történik.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.