A vizsgálat, ahol a magyar cégek közel kétharmada megbukott
A cégek 60, a dolgozóknak pedig 51 százalékánál talál a hatóság munkaügyi hiányosságokat az idei első negyedévben. Egy biztos: kifogásokban erősek a hazai vállalkozások.
A cégek 60, a dolgozóknak pedig 51 százalékánál talál a hatóság munkaügyi hiányosságokat az idei első negyedévben. Egy biztos: kifogásokban erősek a hazai vállalkozások.
A brit Sky News hírtelevízió úgy tudja, hogy egy magát IRA-nak nevező szervezettől érkezett bejelentés a gyújtószerkezettel ellátott levelekről.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által vizsgált tizenhárom citromlé élelmiszerminőségi- és biztonsági szempontból megfelelt, de 8 esetben kisebb súlyú jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult.
Hónapok óta elviselhetetlen a bűz a városban, a hatóságok vizsgálódnak.
A megengedett sebességhatárt jelentősen túllépte az elkövető, akinek azonban igen nehéz lesz kipostázni a büntetését.
A pénzbírság igen tetemes, azonban a milliárdos sofőrnek vélhetően nem okoz túl nagy gondot a kifizetése.
A két férfi azt hitte, hogy semmi nyoma sem marad az akciójuknak, de tévedtek: felvételek készültek róluk.
A fiatal elkövetők vélhetően nem mérték fel, hogy mennyire veszélyes, amit csinálnak.
A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri az ismeretlen személy azonosításához.
A hatóságok azt ellenőrzik, hogy a német sportkocsigyártó is trükközik-e a kibocsátási értékekkel.
Az igen fejlett hajtásrendszerű rendőrautó nem sokkal a szolgálatba állását követően máris balesetet szenvedett.
A két fiatal nem válogatott, parkoló személyautókat és egyéb tárgyakat is kíméletlenül tört-zúzott.
Jó esély van arra, hogy a kis Peugeot hamarosan visszakerül a jogos tulajdonosához Németországba.
A hatóságok az adott útszakaszokon közlekedők mindegyikét megállították, és természetesen a zéró tolerancia elvét alkalmazták.
Szinte nincs is olyan magyar cég, amelyik ne hasalt volna el már valamilyen munkavédelmi ellenőrzésen.
A szaúdi koronaherceg már korábban felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át az épületet, ezt a török külügyminisztérium a múlt héten egyszer már be is jelentette, de csak most lépnek a tettek mezejére.
Kedd reggel 14 embert vittek el a rendőrök testi kényszer alkalmazásával.
A kétnapos hatósági megmozdulás célja a járművekkel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása volt.
A mai nap hivatalosan a rendőrség napja, így a hivatalos állománynak nem kell dolgoznia. De azért nem áll meg teljesen az élet a rend őreinél.
A különböző közlekedési kihágások itthon sem számítanak olcsó mulatságnak, de külföldön járva még a hazainál is durvább pofonokba futhatunk bele.