Azonnal értesítették a tűzszerészeket egy repeszgránát miatt
Egy vélhetően második világháborús repeszgránátot talált egy férfi földmunka közben szerdán Hódmezővásárhelyen, egy építkezésen – tudatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy vélhetően második világháborús repeszgránátot talált egy férfi földmunka közben szerdán Hódmezővásárhelyen, egy építkezésen – tudatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Lázár János és Balsai István a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó javaslatának visszavonását követelte Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkára a szervezet keddi, hódmezővásárhelyi demonstrációján."
MTI
A TMRSZ szerint a Lázár János által beterjesztett jogszabály-módosítások, amellett, hogy jogilag és szakmailag is alaptalanok, alkalmanként nyilvánvalóan jogsértőek visszamenőleges hatályú jellegüket tekintve, "ugyanakkor igazságtalanok, félelmet keltőek és egzisztenciális bizonytalanságot is okoznak".
MTI
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy Hódmezővásárhelyen történt bűncselekmény ügyében a rendőrség. A hatóság 62 éves élettársa megölésével gyanúsít egy 35 éves nőt - tudatta szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos megvalósíthatósági tanulmányára írt ki nyílt közbeszerzést Hódmezővásárhely önkormányzata - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
MTI
Hódvalóságshow indul a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján: néhány hónapon belül bárki, bárhonnan, egyetlen kattintással betekintést nyerhet majd egy hódcsalád életébe.
MTI
Befizeti a tavaly után, szabadságmegváltásként megkapott összeget terhelő különadót Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármester. Ez valamivel több mint 1,2 millió forintot jelent. A politikus a korábbi évek után már befizetett 865 ezer forintnyi különadót.
FH
FH
Hírszerző
Egy hódmezővásárhelyi hirdetési újságban egész oldalas hirdetésben jelent meg három férfi neve, fényképe, címe és telefonszáma, mert a szöveg szerint ők hozták nyilvánosságra Lázár János szegényekről szóló beszédének hangfelvételét.
hvg.hu
A vidékfejlesztésre létrejött hódmezővásárhelyi Leader-közösség tevékenysége helyi fideszes képviselők szerint átláthatatlan.
MTI
A fideszes frakcióvezető meg szeretné mutatni mi mindent tettek a szegényekért az általa vezetett városban.
MTI
A Fidesz frakcióvezetője megúszta a politikusi karrierjét fenyegető botrányt. A lemondását követelő ellenfelei egy szélsőjobbos weblap médiahekkjének köszönhetően nevetség tárgyává váltak, s visszakozásra kényszerültek. Ám ettől függetlenül a Lázár-ügy továbbra is létezik, sőt olyan részletekre is rávilágított, amelyek az ország további sorsára is kihatással lesznek.
Sebők János
Több méteren keresztül vonszolta a földön fekvő, táskájába kapaszkodó asszonyt a rabló, mire végül engedett, és zsákmány nélkül elfutott.
HavariaPress
Újabb monológgal rukkolt elő Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlésén Lázár János polgármester, egyben a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője. A Kuruc.info által közzétett felvétel szerint Lázár úgy véli: akinek „semmije nincs, az annyit is ér”.
Hírszerző
Rendőrkézre került a hódmezővásárhelyi háromdimenziós térkép rongálója, egy 16 éves fiatalember.
MTI
Megszűnt az útlezárás, ismét zavartalan a forgalom az 1-es főút Bicske környéki szakaszán, ahol a sűrű köd miatt történt szombat reggeli balesetben ketten sérültek meg – közölte a rendőrség.
MTI
Az önkormányzatnak a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint a város mind az 1868 köztisztviselő és közalkalmazott számára a kormány vonatkozó rendeletében foglaltak szerint biztosít kompenzációt az idei adó- és járulékváltozások következtében fellépő esetleges bércsökkenés ellentételezésére.
FH
FH
Hírszerző
Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos és Hódmezővásárhely fideszes polgármestere a Hód-Mezőgazda Rt. 2004-es privatizációjával kapcsolatban.
MTI
Teljes látogatási tilalmat vezettek be a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben az influenzajárvány miatt – olvasható az önkormányzat honlapján.
MTI
A rendőrség mindkét férfi ellen ittas járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást. A barátja autóját vezető férfi ellen jármű önkényes elvétele miatt is eljárás indult.
MTI
Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2011-es költségvetését 20,5 milliárdos főösszeggel, 122 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és 701 millió forintos fejlesztési célú forráshiánnyal hétfői ülésén az alföldi város közgyűlése.
MTI