Nem hagyják annyiban a holokauszt-túlélők a MÁV-ügyet
Egy chicagói bíróság úgy döntött, a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni. A holokausztper felperesei azonban fellebbeztek.
Egy chicagói bíróság úgy döntött, a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni. A holokausztper felperesei azonban fellebbeztek.
Rágalmazás miatt feljelenti a parlament kulturális bizottságának fideszes elnökét a jobbikos Novák Előd. Az ellenzéki politikus azt állítja: L. Simon László "azt hazudta, hogy nyílt antiszemita kijelentéseket" tett a jobbikos politikus a testület hétfői ülésén. A bizottság fideszes elnöke kedden közleményben tiltakozott Novák Előd hozzászólása miatt, amelyben a jobbikos képviselő egyebek mellett „hullarablásról” és „holokausztiparról” beszélt.
azt nekem még lehet, vagy csak a három meghívott építészirodának van rá lehetősége?
A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi konferencián szerdán az Országházban.
A magyar állam is felelős volt a holokausztért - jelentett ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián, az Országházban kedden.
Első alkalommal kapta meg egyiptomi a Világ Igaza kitüntetést, amellyel Izrael olyan emberek érdemeit ismeri el, akik a holokauszt idején zsidó életeket mentettek meg - jelentette be hétfőn a jeruzsálemi Jad Vasem emlékközpont és múzeum.
Hölvényi György Markovics Zsolt főrabbival találkozott, és elítélte a közelmúltban Szegeden történt, a zsidóság szenvedéséből csúfot űző, babaszappanos megnyilvánulást.
Haszan Róháni iráni elnök elismerte szerdán, hogy a holokauszt "történelmi tény", a nácik elítélendő bűnténye volt a zsidók ellen. Azt is mondta, hogy Irán védelmi doktrínájában nincs helye az atomfegyvernek.
A litván fővárosban a háború előtt a lakosság harmadát alkotta a mintegy hetvenezer főt számláló zsidó kisebbség, a város kiemelkedő zsidó kulturális központnak, "Észak Jeruzsálemének" számított. Vilniusban ma 5000 zsidó él.
„Mi lennék Auschwitz nélkül? (...) Semmi és egy senki. Egy átlagember" – mondta Kertész Imre. Az író igennel felelt arra a kérdésre, vajon hálás-e azért, hogy „megtörtént” vele Auschwitz. „A haláltáborban váltam azzá, aki vagyok. Mit élhettem volna át Auschwitz nélkül? Mindazt, amit a többiek is mind megélnek.”
Irán elítéli "a zsidóknak a nácik általi mészárlását" a második világháborúban – jelentette ki Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, szembehelyezkedve így Mahmúd Ahmadinezsád exelnökkel, aki számos alkalommal vitatta a holokauszt megtörténtét.
Nem könnyű beismerni, de legalább nézzünk szembe vele: a random öldöklések nem érik el az ingerküszöbünket. Nekünk a vészkorszak átöröklött képei kellenek ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is zajlik a világ némely sarkában.
A chicagói körzeti szövetségi bíróság megszüntette a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és Magyar Államvasutakkal (MÁV) szemben különböző, holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat.
A világ több városában van már hasonló emlékmű: Berlinben, Amszterdamban, Barcelonában, Sydneyben és San Franciscóban. A legújabbat Tel Avivban állítják.
A 2014-es holokauszt-emlékévre felkészülés jegyében Magyarország támogatást nyújt az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak, 120 ezer euróval (36 millió forint) járul hozzá a deportáltak százezreinek szenvedését és pusztulását okozó haláltábor maradványainak megőrzéséhez, az ott kialakított múzeum fenntartásához - közölte a Külügyminisztérium szerdán.
A Jobbikból történő kilépése óta először adott televíziós interjút Szegedi Csanád, akiről az amerikai CBN csatorna forgatott riportot.
Nemes Jeles László első játékfilmje 205 millió forint gyártási támogatást kap a Magyar Nemzeti Filmalaptól. A Saul fia című produkció a tervek szerint nemzetközi szereplőgárdával, európai koprodukcióban forog ősztől a Laokoon Filmgroup gyártásában.
Két, egyaránt nácik által előidézett és romákat sújtó tragédiára emlékezünk augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel.
A holokauszt roma áldozatairól emlékeznek meg pénteken országszerte. Történészek több tízezerre teszik azon magyarországi romák számát, akik koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború idején.
„A zsidókérdés megoldása tekintetében egyetértek a cionistákkal. Ki kell telepíteni a zsidókat saját országukba” – jelentette ki 1943 decemberében a „gyökeres megoldásoktól” ódzkodó Kállay-kormányt elvi alapon bíráló Mester Miklós.