#holokauszt

Budapest 1944 – 2014
 

Budapest 1944 – 2014

A ma élőket nem terheli felelősség a hetven évvel ezelőtt történtekért. Nem érezhetünk bűntudatot azért, amit nem mi követtünk el. A felelős állampolgári öntudat mégis azt követelné tőlünk, hogy szembenézzünk közös örökségünkkel. Mink András történész írása a deportálásokhoz vezető folyamatról, és egy kísérletről, amely megannyi szemforgató esemény közepette valóban elősegítheti a kollektív emlékezést.

Mink András Mink András






1,8 milliárd jut a Holokauszt-emlékév programjaira
 

1,8 milliárd jut a Holokauszt-emlékév programjaira

Összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 elnevezésű támogatási program keretén belül az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén.

MTI MTI

Holokausztáldozatok személyes tárgyait árulták az eBayen
 

Holokausztáldozatok személyes tárgyait árulták az eBayen

Kelet-európai holokausztáldozatok fogolyruházatát és személyes használati tárgyait kínálta árverésre az eBay internetes aukciós portál - írta vasárnapi feltáró riportjában egy brit lap. Az eBay azonnal leállította a licitet e tárgyakra, és nyilatkozatban kért elnézést.

MTI MTI

Sárga csillag és Horthy-szobor a Szabadság téren – Nagyítás-fotógaléria
 

Sárga csillag és Horthy-szobor a Szabadság téren – Nagyítás-fotógaléria

Körülbelül 150 résztvevő gyűlt össze a Horthy-szobor avatásán a Szabadság téren, a Hazatérés Temploma előtt vasárnap délelőtt, és 5-600 ellentüntető jelent meg az eseményen. Később azonban megcserélődött az arány: az ellentüntetők nagy része elvonult, és megtelt a Hazatérés Temploma az avatásra érkezőkkel. Mint arról a hvg.hu beszámolt, a Horthy-szobor avatását vasárnapra hirdették meg. Az eseményen igét hirdetett ifj. Hegedűs Lóránt lelkipásztor, és beszédet mondott a Jobbik országgyűlési képviselője, Gyöngyösi Márton.

hvg.hu hvg.hu

Több száz ellentüntető a Horthy-szobor avatásán
 

Több száz ellentüntető a Horthy-szobor avatásán

Körülbelül 150 résztvevő és 5-600 ellentüntető gyűlt össze a Horthy-szobor avatásán a Szabadság téren. Később azonban megcserélődött az arány: az ellentüntetők elvonultak, és megtelt a Hazatérés Temploma az avatásra érkezőkkel.

hvg.hu hvg.hu


Novák Előd feljelenti L. Simon Lászlót
 

Novák Előd feljelenti L. Simon Lászlót

Rágalmazás miatt feljelenti a parlament kulturális bizottságának fideszes elnökét a jobbikos Novák Előd. Az ellenzéki politikus azt állítja: L. Simon László "azt hazudta, hogy nyílt antiszemita kijelentéseket" tett a jobbikos politikus a testület hétfői ülésén. A bizottság fideszes elnöke kedden közleményben tiltakozott Novák Előd hozzászólása miatt, amelyben a jobbikos képviselő egyebek mellett „hullarablásról” és „holokausztiparról” beszélt.

hvg.hu hvg.hu