#homoszexualitás


Nem büntetik a homofób támadásokat Kenyában
 

Nem büntetik a homofób támadásokat Kenyában

Kenyában továbbra is rendszeresek a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberek elleni tömeges támadások, de a rendőrség még csak meg sem próbálja az elkövetőket felelősségre vonni – mutattak rá hétfőn jogvédő csoportok.

MTI MTI





„A melegség nem magánügy” – interjú Nádasdy Ádámmal
 

„A melegség nem magánügy” – interjú Nádasdy Ádámmal

Egy konzervatív ember elvből támogatja a melegházasságot – idézi az angol miniszterelnököt Nádasdy Ádám, aki a melegekről, melegségről írt írásait gyűjtötte egybe a most megjelent Vastagbőrű mimóza című kötetében. Szükség van-e Orbán Viktor által felügyelt nyelvstratégiai intézetre? Elégedett-e a Zabhegyező újrafordításával? Miért nem elég tökösek a magyarok? Interjú.


Orbán hálás a melegeknek, szerinte biztonságban vannak
 

Orbán hálás a melegeknek, szerinte biztonságban vannak

Orbán Viktor egy debreceni sajtótájékoztatón azt mondta, hálás a homoszexuálisok közösségének, hogy nem azt provokatív magatartást folytatja, amivel számos európai országnak meg kell küzdenie és pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amit szeretne.

MTI MTI


Remek képpel üzentek a nagykövetek a homofóboknak
 

Remek képpel üzentek a nagykövetek a homofóboknak

A május 17-i nemzetközi homofóbia és transzfóbia elleni nap alkalmából az Amnesty International Magyarország közös fotóakciót szervezett tíz Magyarországon működő nagykövetséggel annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a transznemű embereket érő emberi jogi visszaélésekre.

MTI MTI

Százból akár nyolc ember kénytelen rejtőzködni
 

Százból akár nyolc ember kénytelen rejtőzködni

A Tudtad-e civil kampány mai rajza arra hívja fel a figyelmet, hogy leszbikus, meleg és biszexuális embernek lenni nem betegség, hanem természetes emberi sajátosság, amit felvállalni egy elfogadó társadalomban nem jelent anyagi, fizikai, érzelmi veszély.

hvg.hu hvg.hu



 

"Szeretnék családot" – egy meleg lelkész vallomása II.

Kincses Marcell ifjúsági lelkész volt, de 27 évesen fel kellett adni a hivatását, mert úgy döntött: felvállalja homoszexualitását. Marcell nagyon sokáig harcolt a felismerés ellen, ördögi kísértésként élte meg, de egy nap rájött, hogy ez a szíve mélyén ott van, és nem tud lelki vezető maradni. Most a hvg.hu-nak mesélt nyíltan a sokáig tartó bűntudatról, félelemtől átitatott életéről és arról, hogy miként fér össze lelkében a hit és a melegség. 2. rész.

Kazimir Annamari Kazimir Annamari

 

"Imádkoztam Istenhez, hogy ez múljon el"

Kincses Marcell ifjúsági lelkész volt, de 27 évesen fel kellett adni a hivatását, mert úgy döntött: felvállalja homoszexualitását. Marcell nagyon sokáig harcolt a felismerés ellen, ördögi kísértésként élte meg, de egy nap rájött, hogy ez a szíve mélyén ott van, és nem tud lelki vezető maradni. Most a hvg.hu-nak mesélt nyíltan a sokáig tartó bűntudatról, félelemtől átitatott életéről és arról, hogy miként fér össze lelkében a hit és a melegség. 1. rész:

Kazimir Annamari Kazimir Annamari



Halálra kövezett két melegnek tartott férfit az Iszlám Állam
 

Halálra kövezett két melegnek tartott férfit az Iszlám Állam

Állítólagos homoszexualitása miatt megkövezett kedden két szíriai férfit az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely története során először hajtott végre kivégzést ezen indítékkal - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) ellenzéki emigráns szervezet.

MTI MTI