#háziorvosok


64 háziorvos praxist kapott
 

64 háziorvos praxist kapott

Nyolcvanegy pályázatot nyújtottak be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által meghirdetett háziorvosi letelepedési, illetve praxisvásárlási program keretében, a pályázók közül pedig hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést még az év vége előtt.

MTI MTI

Megdöbbentően kevés a háziorvosok nettó fizetése
 

Megdöbbentően kevés a háziorvosok nettó fizetése

Jelenleg egy 20-30 éve praktizáló, 1200 beteget ellátó háziorvos havi nettó bére 130-150 ezer forint. Sok helyen a nővérek fizetése is magasabb, mint az orvosoké, hiszen ők alkalmazottként dolgoznak, akiket a vállalkozást működtető háziorvos fizet ki.

MTI MTI




Mentesülnének a háziorvosok az iparűzési adó alól
 

Mentesülnének a háziorvosok az iparűzési adó alól

A háziorvosi tevékenység mentesítését a helyi iparűzési adó alól, a szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, illetve az alapellátási szerződések egységesítését a háziorvosok és védőnők esetében is tartalmazza az új alapellátási törvény tervezete, amelyet napokon belül társadalmi egyeztetésre bocsátanak - mondta Zombor Gábor szombaton egy zalakarosi konferencián.

MTI MTI


Béremelést jelentett be Balog Zoltán
 

Béremelést jelentett be Balog Zoltán

A háziorvosok, a gyermekorvosok, a védőnők, az alapellátásban dolgozó fogorvosok és a háziorvosok mellett dolgozó szakdolgozók bére is növekszik áprilistól. A körzeti védőnők fizetése átlagosan havi 30 ezer, az iskolai védőnők bére pedig átlagosan havi 37 ezer forinttal lesz majd több. Azt nem tudni, hogy nettóban vagy bruttóban értendő-e az összeg.

MTI MTI


Több mint 200 betöltetlen háziorvosi praxis van
 

Több mint 200 betöltetlen háziorvosi praxis van

Magyarországon jelenleg 218 olyan háziorvosi praxis van, amelybe rövidebb vagy hosszabb ideje nem találnak doktort. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint ezek közül 132 tartósan betöltetlen – írja a csütörtöki Világgazdaság.

MTI MTI

MOK: 30 ezer orvos és dolgozó nem kapott és nem kap béremelést
 

MOK: 30 ezer orvos és dolgozó nem kapott és nem kap béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és - az eddig ismert tervezetek alapján - idén sem kapnak béremelést.

MTI MTI

Seres: Beteg, ellátás
 

Seres: Beteg, ellátás

A távozó doktorok közül a második helyen a háziorvosok állnak, a döntéshozókat azonban nem ez, hanem a "kultúraváltás" érdekli.

Seres László Seres László

Fellázadt 49 háziorvos Veszprémben
 

Fellázadt 49 háziorvos Veszprémben

Veszprém egészségügyért felelős alpolgármestere szerint 49 háziorvos nem tartja megfelelőnek a megyei kórházban a feltételeket, ezért nem hajlandó részt venni a központi ügyeleti rendszerben.

MTI MTI

Háziorvosok: ez nem béremelés
 

Háziorvosok: ez nem béremelés

Nem nevezhető béremelésnek az egészségügyi államtitkár bejelentése, miszerint novembertől 70-80 ezer forinttal több jut a háziorvosi praxisoknak - közölte az alapellátásban dolgozók szövetsége.

hvg.hu hvg.hu



Bekeményítenek a háziorvosok: jönnek az
 

Bekeményítenek a háziorvosok: jönnek az "egyéb eszközök"

A kormány március végén rendezte ugyan a kórházi orvosok fizetését, de az alapellátásban dolgozók kimaradtak az emelésből. Ők tárgyalni akarnak, és ha nem járnak sikerrel, "egyéb eszközökhöz" folyamodnak. A háziorvosok nem tartják elképzelhetetlennek, hogy tömegesen egyszerre menjenek nyugdíjba, vagy hogy ügyeleti rendszerben dolgozzanak. A 6800 háziorvos harmada nyugdíjkorhatár felett van, harmaduk pedig annak közelében.

Dreissiger Ágnes Dreissiger Ágnes

A szerződés aláírásáig titkolta az OEP, ki gyártja ezentúl a vényeket
 

A szerződés aláírásáig titkolta az OEP, ki gyártja ezentúl a vényeket

Nem közölte szerkesztőségünkkel, de következő reggel közzétette az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, hogy mely céggel szerződött az orvosi receptek előállítására és szállítására. A közbeszerzési eljárás csúszott, és emiatt elfogytak a vények. A helyettük igényelhető biankó vényekből kevés van, használatuk körülményes. A pénztár most azt ígéri, azonnal megkezdődik a vények gyártása.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta